Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)
Csáji László Koppány: Alá(t)rendelődés
A REMÉNY ÉVEI tudják csak a fejlődést elképzelni, és lemondanak arról, hogy akár lokális, vallási vagy más jellegű csoportokat „jobbítsanak".7) Az emberek nagyon sokféleképpen élik meg a fejlődés fogalmát: a fogyás, a megizmosodás, a tanulás, a kulturális vagy szociális tőke megszerzése, függőségek abbahagyása, megtérés stb. révén. Csoportjuk szempontjából a létszám növelése, a befolyásossá válás, a hatalom növelése, kulturális vagy gazdasági javak megszerzése, őrzése, gyarapítása, eszmék terjesztése révén stb. Saját perspektívánkból nézve a fejlődés és a fejlesztés vágya eredendő sajátosságunk. Úgy tűnhet, nincs mit tennünk, evado ergo sum. Azonban amint kilépünk saját értelmezési keretünkből, és e fejlődést „másokra", emberek csoportjára vonatkoztatjuk, törekvéseink megtorpannak, gyakran összeütköznek másokéval. Mintha eltűnne a gravitáció, és a dolgok tulajdonságai megváltoznának, a szavak jelentése ott más, az eltérő tudások, szokások és értékrend világában idegenként érezzük magunkat. Kíváncsiságunk és berzenkedésünk miatt tűnhet a „más" sokszor izgalmasnak, máskor veszélyesnek. Otthonosság-érzetünk elbizonytalanodik, amikor számunkra idegen világokkal, más valóságokkal szembesülünk8. Amiről most szó lesz, az a fejlesztések egyik formája, éspedig a társadalmi berendezkedés és a gazdaság radikális átalakítására („fejlesztésére") vonatkozó törekvések diskurzusa9 a 20. század közepétől. Ez is valamiféle „más világ" akár jószándékú, akár erőszakos benyomulását eredményezte abba a valóságba, amit addig oly sokan otthonosnak tartottak. írásomban nem minősíteni akarom a gyarmatosítás utáni világ fejlesztés-elképzeléseit, csupán ezt és a lehetséges válaszokat (és kritikákat) kívánom felvázolni, továbbá a posztkoloniális fejlesztés-diskurzus egyik jelentős eszmetörténeti hétterét (gyökerét) jelentő történeti modellt kívánom ismertetni: az evolucionizmust.10 7 Szokás ezt értékválsággal és individualizációval magyarázni, de ezek csak tünetek, az okok jóval összetettebbek. 8 Nem kell tehát rögtön egzotikus, távoli „más" világokra gondolnunk. Életünk során sokszor szükségszerűen szembesülünk idegen világokkal, és lépünk be azokba: a katonáskodáskor, a fiatalasszony, aki az esküvő után új családba kerül, az iskolakezdő gyerek, egy új munkahelyre belépő, az első kórházi kezelés mind-mind „utazás az idegenbe". A turizmus nemcsak felismerte, de iparszerűen ki is aknázza e másság iránti ambivalens érzéseinket, időben korlátozott látogatásokat szervezve egy jól megformált, „biztonságos" idegenbe. 9 A 'diskurzus' kifejezésben Michel Foucault (1998, 2000) szóhasználatát követem; azzal a kiegészítéssel, hogy a nonver- bális kommunikációt (akár a kommunikáció tudatos hiányát, a különböző „csöndeket" is) ide tartozónak tekintem, továbbá nemcsak egyfajta „általános" keretben zajlónak tartom a diskurzust, hanem a tartós vagy rövidtávú értelmező közösségek - csupán relatíve elkülöníthető - diszkurzív kereteit is figyelembe veszem. Eszerint tehát a diskurzus megszámlálhatatlanul sok kommunikációs aktus (kommunikatív magatartás) tartalmaiból összeálló, folyamatosan bővülő sorozat, ami a különböző értelmezőközösségekben (végső soron akár globálisan is) zajló kommunikációs aktusok révén egyénenként eltérő tudás-regisztereket hoz létre, hiszen az egyén csak egyes elemeket érzékel e sorozatból. E tudásregiszterek narratívákat, adatokat, érzéseket, emlékeket, visszajelzéseket, értékeléseket, viszonyulásokat tartalmaznak, így bármely fogalom ezek aktuális halmazából hív elő valamilyen mintázatot bennünk. A valóságkonstrukció diszkurzív felépítéséről azért beszélhetünk, mert a kommunikáció magának a valóság-érzékelésünknek is alapját képezi. A diskurzus tehát megadja lehetséges tudásregiszterünk keretét, de egyúttal mi is befolyásoljuk azt, hiszen részt veszünk annak nagy folyamatában. A diskurzusnak keretet adnak azok a diskurzus-terek, amelyekben zajlik: egymást átfedő és sokszor csak relatív módon elkülöníthető diskurzusterek például a családok, lokális közösségek (pl. épületek, szomszédságok, falvak), vallási csoportok, munkahelyek, iskolák, kocsmák, klubok, online fórumok és pl. facebook- csoportok, szakmai szervezetek, műhelyek, sajtószervek, börtönök stb. 10 Mindezt nemcsak mentalitástörténeti és kognitív szemantikai céllal ismertetem, hanem annak magyarázatát (egy lehet24 séges, vázlatos olvasatát) is adva, hogy miért és hogyan alakultak át a fejlesztés-értelmezések az elmúlt hét évtizedben.
