Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)
Pataki Gábor: Hiátus és folytatás - az Európai Iskola és a 60-as évek
A REMÉNY ÉVEI Két évtized óta sikeresen működik a Magyar Fotográfusok Háza, a Mai Manó Ház. Mégis úgy tűnik, a huszonöt éves lemaradás behozására még nem volt elég ész, erő, akarat és elszántság. Második tétel Egy országban a laikus értelmiség számára az a megbízható kulturális érték, amit egyetemeken tanítanak, múzeumokban, magángyűjtőknél értékelnek, gyűjtenek. Az így kialakuló elismerést felső fokon az állami művészeti díjak reprezentálják. Magyarországon a Kossuth-díj első ötven évében kb. hetven képzőművész kapta meg a legmagasabb elismerést. Ezalatt egyetlen fotóművész sem kapott Kossuth-díjat! Nyilván értelmetlen lenne arról vitatkozni, hogy 70 képzőművész mellett 60, vagy 40, vagy csak 31 fotóművésznek kellett volna díjat kapnia, de azt még az elfogultság vádja mellett is bizton állíthatom, hogy a 70:0-nak semmi köze az igazságos, normális arányokhoz! Harmadik tétel Az egyszer elkövetett hibát nagyon nehéz jóvátenni, mert az arányok megváltoztatása, egy művészeti ág kiemelése általában mások lehetőségeinek csökkentésével jár. A Magyar Művészeti Akadémia működésének eddigi (2017. október) talán legjelentősebb eredménye a Nemzet Művésze-díj megalapítása, amely sok évtizedes igazságtalanságot szüntetett meg. A nyugodt, anyagi problémamentes öregkort biztosítja ez mindegyik művészeti ág legjobbjainak, nemcsak a korábban kiemelt háromnak. A gondos előkészítés és az elvek állami elfogadása után következett a legkínosabb rész. Az állam teherbírását úgy határolta be a költségvetés, hogy 70 Nemzet Művésze lehet Magyarországon, de hogyan osszuk meg a 70 helyet a művészeti ágak között? Logikusnak tűnik, hogy évtizedeken keresztül a legmagasabb állami művészeti elismerés, a Kossuth-díj valójában hordozza az állam értékítéletét a művészeti ágak tekintetében is. Pontos számítások és aránypárok következtek, és felosztották a 70 díjazható helyet a művészeti ágak között olyan arányban, ahogy ezen művészeti ágak a Kossuth-díjakat kapták 2014-ig. Valóban nemigen lehetett volna igazságosabb (-nak tűnő) felosztást találni. Tizenegy művészeti ág közül kettőben született furcsa eredmény a számítások alapján: a cirkuszművészetre 0, a fotóművészeire meg egy 1-nél kisebb szám. 2014-ig cirkuszművésznek nem adtak ki Kossuth-díjat, a fotóművészet területén addig 3 díjazott volt (Korniss, Balla, Féner). A számítás maradék tizedeit, századait összeadva a végeredmény: cirkuszművészetben 1, fotóművészeiben 2 díjazott lehet. Remélem sikerült felvázolnom, hogy nagy empátiát, kitartást igényel ez a téma és még messze van a valóban igazságos megoldás. Igen fontos, hogy nem politikai, nem gazdasági döntések, hanem a művészeti, művészetelméleti kutatás kitartó munkája és az oktatás tudja csak megalapozni, hogy a magyar értelmiség, a magyar társadalom ténylegesen a helyén értékelje a magyar fotóművészetet. 174
