Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)
Pataki Gábor: Hiátus és folytatás - az Európai Iskola és a 60-as évek
P. SZABÓ ERNŐ: ELMOZDULÁSOK köszönhetően azonban nem az elhatárolásokra hanem a kapcsolódásokra helyezte a hangsúlyt. A szakmai reagálások egy része a magyar és az amerikai művészek művei közötti hasonlóságot hangsúlyozta (Bak, Pinczehelyi, Maurer Dóra - Frank Stella, Jo Barra), Hannah Wilke, Vito Acconci és Ana Mendieta performatív törekvéseit a bécsi akcionisták munkásságával állították párhuzamba, de pl. Blake Gopnik az Artnet.com-ban főként azoknak a művészeknek a jelentőségét emelte ki, akiknek a műveiben olyan kimondottan kelet-európai tartalmak domináltak, amelyek máshol meg sem jelenhettek volna, mint Szombathy Bálint és Ladik Katalin munkáiban. A mai kortárs művek megértéséhez fontos a gyökerek megismerése is - ez a New York- kiállítás egyik tanulsága. A New York-ival majdnem egy időben nyitva tartott Grazi Tárlat egyik tanulsága, sőt szervezőelve szintén ez volt. A grazi Künstlerhaus az absztrakció fogalmának változásait mutatta be több generáción keresztül Fenyvesi Áron kurátor értelmezésében. Ugyanakkor a kiállítás arra is jó példa, hogy Ausztriában, és ezen belül Stájerországban milyen erős az érdeklődés a kortárs magyar törekvések iránt. Jónéhá- nyan emlékeznek arra, milyen nagy lehetőséget jelentett a kortárs magyar művészet számára, hogy a hatvanas-hetvenes évek fordulóján Skreiner professzor magyar alkotókat is bekapcsolt az eredetileg három nemzethez - osztrák, olasz, szlovén tartozó résztvevőkkel indult Trigon Szimpózium munkájába. 1985-ben nagy léptékű kiállítást szerveztek magyar művekből a Neue Galerie am Landesmuseum ban, s most Sandro Droschl, a Künstlerhaus igazgatója kezdeményezte a tárlat megrendezését a Künstlerhaus - Halle für Kunst und Medien-ben. Droschl figyelmét egy ugyancsak nemzetközi projektben való részvétele, az Esterházy-díj zsűritagsága irányította a magyar absztrakt törekvésekre. Az osztrák közönségre való figyelem hozta azonban, hogy ennél szélesebb merítést kívántak bemutatni, egyben több generációt felvonultatni, így a sor, ahogyan a kurátor, Fenyvesi Áron fogalmazott, az ipartervesektől a középgeneráció tagjaink keresztül terjedt a kiállítók sora. Lakner László kifejezetten a kiállítás kedvéért festett egy párdarabot a korábbi képéhez, ott volt a kiállítók között Fajó János, Nádler István, Maurer Dóra, Bak Imre, Jovánovics György, de a középgenerációhoz tartozó Komoróczky Tamás, Kis Varsó, Kaszás Tamás, Halász Péter Tamás, Kokesch Ádám is, a legfiatalabbak közül a kurátor a többi között Szinyova Gergőt és Nemes Mártont emelte ki. Összesen huszonnégy művész nyolcvan munkája került közönség elé. A New York-i Elizabeth Dee Galériában történtek egyik logikus folytatása volt, hogy októberben egy magyar galéria, a Kisterem Nádler István egyéni tárlatával szerepelt a párizsi Fiac-on. Mégpedig a vásár Rediscovery nevű szekciójában, amely nevének megfelelően az idősebb művészek életművének újraértelmezésére helyezi a hangsúlyt. Ez nem csak a New York-i tárlat megrendezésének célkitűzéseivel, de a galériavezető Valkó Margit korábbi elképzeléseivel is egybevág. Ő úgy fogalmaz: az idősebb művészek életművének a figyelem középpontjába helyezése nem kezdődhet másként, mint az adott életmű újraértelmezésével. Az első körben az új szakmai feldolgozásnak kell megtörténnie, azután következhet a közönség, a vevők, a gyűjtők rétegei. Hasonló elgondolásból rendezett mini-kiálltást tavaly Keserű Ilona és Jovánovics György műveiből. Ennek köszönhetően vett át tőle egy válogatást a londoni Stephen Friedman Galéria, amit az idei őszi Freeze-en Barbara Hepworth és Judy Chicago műveivel együtt állított ki. Az újrafelfedezéshez, feldolgozáshoz természetesen az is hozzátartozik, hogy szakmailag igényes katalógus készül az adott művésznek: Keserű Ilona életműkatalógusának első kötete már 151
