Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)
Pataki Gábor: Hiátus és folytatás - az Európai Iskola és a 60-as évek
A REMÉNY ÉVEI megjelent, elkezdődött a következő időszak feldolgozása is, és a galéria munkatársai dolgoznak egy Nádler István életmű-katalóguson is. Nádler István művei - például korai geometrikus papírmunkái és egy korai festménye idén Bécsben is szerepelt. Az előbbiek a Kisterem saját standján, az utóbbi pedig Jová- novics- és Erdély-művek társaságában a Focus elnevezésű közös standon. Hogy milyen erőteljes az érdeklődés az iránt, ami a hatvanas-hetvenes években Európa keleti felében történt, jól érzékelteti, hogy az idei viennacontemporary-ra a New Yorkban együtt kiállító három galériát ismét közösen hívták meg, és közös megjelenésükre a Focus elnevezésű, nagyméretű, 150 négyzetméteres standon került sor. A közös kiállítás - A magyar avantgárd újragondolása - az 1960-as-70-es évek művészeti pozícióinak újrafelfedezése címet viselte, az anyagot az acb, a Kisterem és a Vintage kínálatából Mélyi József kurátor állította össze, szinte kizárólag a hetvenes években született művekre koncentrálva, ami részben az éppen rendelkezésre álló anyagból következett. Kiindulópontja a hetvenes évek elején, valamikor 1972-73-ban bekövetkezett, a művészeti és kultúrpolitikai közeget meghatározó politikai keményedés volt, s a kiállítás középpontjába olyan pozíciókat helyezett elsősorban, amelyek ebből a megmerevedésből kiindulva próbálták megtalálni a lehetséges utat, a kitörési pontokat. Sok művész kényszerült akkoriban külső vagy belső emigrációba, igen sok emberi dráma kísérte a történéseket, hangsúlyozta a kurátor, aki egyszerre igyekezett bemutatni, hogy minek a nyilvánosságra hozatalától zárkózott el akkoriban a hatalom, és hogy mi válhatott (volna) igazodási ponttá a geometrikus absztrakcióban. Mint például Molnár Vera tekercsműve, amit akkoriban itthon is bemutattak. Azon a tárlaton a Vajdaságban dolgozó Ladik Katalin és Szombathy Bálint alkotásai is szerepeltek, a Pécsi Műhely tagjai és mesterük, Lantos Ferenc munkái mellett. A fentiek tanúsága szerint valami tehát elindult. Annál is inkább, mivel a kiemelt három galéria mellett jó néhány újabbat is említhetünk, amely itthoni tevékenységében, külföldi kiállításain a kortárs művek mellett egyre inkább felvállalja a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetének bemutatását is. A viennacontemporary-n például az acb, a Kisterem és a Vintage mellett szerepelt az ART+TEXT, a Chimera Project, az Inda Galéria, a Molnár Ani Galéria, a TOBE Galéria, s elég az Artportál vagy az Artmagazin internetes oldalaira kattintanunk, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjük, a magyar galériák mely külföldi vásárokon vagy nemzetközi projektek keretében folytatják, szélesítik ki azt a munkát, amelyet az előbb említettek elkezdtek. A hiányok pótlásához, az értékek hazai újrafelfedezéséhez, azok nemzetközi prezentálásához azonban - hangsúlyozom újra - elengedhetetlen egy olyan hazai gyűjtőkör kialakulása, amely aktív, támogató, és felvállalva a patrónus szerepét, együttműködik a galériákkal. Az állami intézmények szerepvállalása és a kulturális diplomácia támogatása is nélkülözhetetlen. A megkésettség érzése, a felzárkózás kényszere helyét így vehetné át egy olyan identitástudat, amiben harmonikus módon megfér egymás mellett a magyarság és az európaiság tudata. 152
