Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)
Pataki Gábor: Hiátus és folytatás - az Európai Iskola és a 60-as évek
SZEMADÁM GYÖRGY A N°1 csoportról A hatóságok félelemkeltette, hisztérikus reakcióira, a legmegdöbbentőbb példát az 1970-ben, Szentendrén megrendezett, úgynevezett Nalaja happening megtorlása demonstrálta. Annak az évnek nyarán, fiatal, 17-23 év körüli művészek - vagy legalábbis önmagukat annak deklaráló emberek - Szentendre főterén, a szabadtéri színpadon da- daista-szürrealista happeninget rendeztek. Egy önkéntes rendőr az egyik helyi rendőr körül csoportosuló nézők sűrűbb tömegét ellenségesnek vélte, és erősítést kért. Meg is érkezett az erősítés, s ettől kezdve az események már leállíthatatlanok voltak; a rendőrök igazoltattak, elvittek néhány embert - köztük volt két újságíró, de még olyan evezős is, aki a Dunán lévő csónakjából azért szállt ki, hogy vegyen valamit -, majd rövidesen megtalálták a szervezőket. Ettől kezdve „szervezett összeesküvéssel" vádolták a gyanúsítottakat, s lecsukták őket. Fél év telt el, míg perükben megszületett az ítélet, mely szerint csupán „akarategységben elkövetett garázdaságban" voltak vétkesek. Az, hogy ezzel a nevetséges, koholt eljárással jó néhány fiatal életét tették tönkre, az nem érdekelte a „szocialista erkölcs" elszánt képviselőit és pribékjeit. Később ezekkel a szentendrei művészekkel - főleg az elsőrendű vádlottal, efZámbó Istvánnal - baráti viszonyba kerültem, s tudom; egész életükre árnyékot vetett ez a szörnyű és groteszk eset, mely mindenesetre jól tükrözi az állítólagos „legvidámabb barakk" légkörét. Ezekben az években a hasonló gondolkodású és életkorú fiatal művészek hamar egymásra találtak, s nem utolsó sorban azért tömörültek csoportokba, mert így könnyebb volt elviselni a kultúrpolitika nyomását. Ugyanakkor ez - a könnyebb megfigyelhetőség és ellenőrizhetőség miatt - a hatóságoknak is jól jött. A fiatal szentendrei képzőművészek - mintegy legalizálva csoportosulásukat - például rövidesen megalapították a Vajda Lajos Amatőr Stúdiót, amely elnevezés az integrálódás igényét is jelezte. A minden szempontból kikezdhetetlen szentendrei művész - Vajda Lajos - tiszteletet parancsoló neve mellett, az „amatőr" szócska utalt erre, ami bizonyos fokú „mentelmi joggal" járt. Ez valójában valami olyasmit jelentett, hogy „ha ezek az emberek nem is „igazi" művészek, de miután nem tudják egészen, hogy mit is csinálnak, nézzük el nekik tevékenységüket!" Egyáltalán nem csodálom, hogy ez az „amatőr" jelző gyorsan lekopott a stúdió elnevezéséről. Ezidőtájban Lisziák Elek, Kecskeméti Kálmán, Orvos András és Deák László is úgy gondolta, hogy egy művészeti csoportot kell létrehozni, hátha így a Mindenható Lektorátussal könnyebben elfogadhatóak lesznek a műveik. A csoport neve N°1 lett, amiről ezt írja a Kortárs Magyar Művészeti Lexikon: 1969-71 között működő, spontán szerveződő művészcsoport, melyet Deák László, Kecskeméti Kálmán, Lisziák Elek és Orvos András alapított a 60-as évek elején alakult baráti társaságból, mely gyakran találkozott Petri— Galla (sic!) Pál lakásán. A csoportnak stílusbeli megkötés nélkül tagja lehetett bárki, aki nem jutott hivatalos kiállítási lehetőséghez. A részvétel egyetlen kötöttsége az volt, hogy a kiállítók az általuk legjobbnak ítélt művel szerepelhettek. Innen származik a csoport elnevezése. Kiállításaikat zsűrimentesen szervezték. Első tárlatukon, amelyet Frank János 127
