Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)

Pataki Gábor: Hiátus és folytatás - az Európai Iskola és a 60-as évek

i I •<, \ 1 >s k A ift „A N°1 CSOPORT KIÁLLÍTÁSA ÁLLATKERT/ OROSZLÁNBARLANG. 1971. Kiállítók: Cerovszki Iván, Deák László Imre, Farkas József, Fekete János, Haász István, Haris László, Kecskeméti Kálmán, Kovásznai György, Lisziák Elek, Orvos András, Prutkay Péter, Püski István, Szeift Béla, Szemadám György SZOBRÁSZ - ILLETVE FESTŐMŰVÉSZEK Megnyitja: Mezei Ottó művészettörténész és a Kaláka együttes. A meghívó egyúttal belépőjegy is az Állatkertbe" kiállítás helye az állatkerti Nagyszikla alatt volt, s az Oroszlánbar­langból egy ajtón áthaladva, a medvék kezelőfolyosóján keresztül lehetett megközelíteni. A szeparált, vasajtóval zárható, földpadlós, lomraktárként használt belső tér elég nagy is volt, úgy száz négyzetmé­ternyi. Első lépésként az állatkerti villanyszerelővel nagy erejű reflektorokat szereltettem fel, a festővel pedig fehérre festtettem a helyiség falait, amelyek közül kettő meglehetősen bizarr látványt nyújtott, lévén a Nagyszikla formájának a negatívja. A munkálatok elvégeztetése nem okozott nagy gondot, mert néhány kiló nyers lóhússal, és vagy tucatnyi korsó sörrel busásan megfizettem értük.

Next

/
Thumbnails
Contents