Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)
Pataki Gábor: Hiátus és folytatás - az Európai Iskola és a 60-as évek
LÓSKA LAJOS Néhány megjegyzés a Szürenon szerepéről és jelentőségéről Az autonóm művészet felé Úgy tűnik, a 2017-es esztendőben ismét az 1960-as évek művészeti törekvéseire irányult a szakma figyelme. Novemberben a Magyar Nemzeti Galériában rendezték meg a kor hivatalos (félhivatalos) tendenciáit bemutató tárlatot, Keretek között címmel, illetve a Műcsarnokban december hónaptól nyílt kiállítások sora finomítja, korrigálja az időszak festészetéről, szobrászatéról, grafikájáról kialakult képet. A modern magyar képzőművészet kibontakozásának az időszaka ez az etap. A sematikus, hivatalos realista törekvésekkel szemben felnőtt egy, az elzártságból kitörni akaró új generáció, amely zömmel az egyetemes irányzatokhoz kötődött, vagy az Európai Iskolába tömörülő alkotók (Bálint Endre, Gyarmathy Tihamér, Korniss Dezső stb.) munkásságát tekintették példaképnek. Ezt az újjászületést számos tényező segítette, így a szürnaturalisták fellépése, a Zuglói Kör tevékenysége és az 1966-os „rendhagyó" Stúdió kiállítás. Ezen olyan művészek szerepeltek, mint Bak Imre, Baranyay András, Keserű Ilona, Lakner László, Major János, Molnár Sándor stb.). A fenti események mind hozzájárultak ahhoz, hogy az évtized végén létrejött az Iparterv és a dolgozatom tárgyát képező Szürenon kiállítás. Természetesen még több más kezdeményezés is segítette a megújulást. Ebben az időben született meg az új szellemiségű képgrafika (Kondor Béla, Gross Arnold, Gyulai Líviusz, Rékassy Csaba, Major János, Maurer Dóra és Pásztor Gábor), illetve teljesedett ki a hivatalos festészetet megreformálni szándékozó Vásárhelyi Iskola (Szalay Ferenc, Szurcsik János, Németh József stb.). Sajnos, ez utóbbi események mind kimaradtak a Magyar Nemzeti Galériában 1991-ben megrendezett Hatvanas évek című - elsősorban avantgárd irányzatokat tárgyaló - kiállítás anyagából.1 E korszak művészetének az újragondolásához igyekszik hozzájárulni néhány adalékkal a dolgozatom. Ahhoz viszont, hogy a tárlatot el tudjuk helyezni a korban, említést kell tennünk a Sinkovits Péter szervezte Iparterv kiállításról, amely néhány hónappal előbb nyílt meg, mint a Kassák Lajos Művelődési Otthonban megrendezett Szürenon bemutató. Az eseményeket, mivel szemléletüket és megrendezésük idejét tekintve is közel álltak egymáshoz, gyakran szokták együtt tárgyalni, sőt néha szembe állítani egymással, ezért érdemes egy pillantást vetni egyezéseikre és különbségeikre. Az Iparterves alkotók nem képeztek homogén csoportot, egyetlen közös céljuk az egyetemes irányzatokhoz való csatlakozás volt. A szereplőket sorra véve, Keserű Ilona munkáit például a nonfiguratív ábrázolásmód, Frey Krisztián és Tót Endre képeit a gesztusfestészet inspirálta. Bak Imre és Nádler István műveire a geometrikus irányzatok, a hard edge, valamint a népművészet hatottak, Hencze Tamáséra, Lakner Lászlóéra, Konkoly Gyulaéra és Jovánovics Györgyére pedig a kor legnépszerűbb stílusa, az op-art. 1 1 Hatvanas évek - Új Törekvések a magyar képzőművészetben. Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában, 1991. március 14 -június 30., katalógus. j 121
