Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)
Rózsa T. Endre: A kisebb folyók a nagyobbak felé sietnek
A REMÉNY ÉVEI Picasso darabját 1970-ben adtuk elő az Eötvös Klubban, zajos sikerrel. A lágyabb mozgásokat Markó Iván, a vadabbakat Hajas Tibor tanította be, a rendezést magamra vállaltam. Egy bolondos szürrealista farce is meglapul Picasso szövegének mélyén és erre a vidámabb oldalra helyeztem a rendezés hangsúlyait. Harminckét teltházas előadást ért meg a darab. A közönség vette a lapot. Sűrű év volt 1970. A Petrigalla Szalon törzstagjaiból alakult No. 1 csoport Budapesten is, Pécsett is kiállított. Azon a nyáron kezdődött Galántai György Bogiári Kápolnatárlatának első idénye. A pécsi Mozgás '70 kiállítás a Pécsi Balett 10. évfordulóját ünnepelte és a Pécsi Műhely Budapesten és Pécsett rendezett tárlatot. A mozgalmas év eseménysorozatát tetőzte be az R-Klállítás. Nem lehet vita abban, hogy az 1970 decemberében megvalósult R-Kiállftás a modern magyar művészettörténet fontos állomása. Olyan volt, mint egy jelentős vasúti csomópont. Több irányból érkeztek be a vonatok, és néhány útról kiderült, hogy vakvágányba visz. Bizonyossá vált, hogy Kondor Béla útja nem követhető, hogy a Ben Shanh stílusú szociális tematika és a félfigurális kompromisszum korszerűtlen, hogy Schaár Erzsébet lételméleti vizsgálódását nem folytatja senki, a szürnaturalizmus körül elfogyott a levegő és a lírai absztrakciónak befellegzett. Az R-kiállítás a neoavantgárd nemzedék önbizalmát, kezdeményező kézségét és tisztánlátását erősítette meg. Kitartó küzdelem, alapos szervező munka és sok egyeztetés előzte meg a tárlat megvalósulását. Csáji Attila rendezte a kiállítást, akit az R épület kulturális titkára, Varga Miklós egyetértőén támogatott, és Major Máté professzor a háttérből egyengette a kiállítás megvalósításának ügyét. A Nemzeti Galéria kortárs művészeti gyűjteményének vezetője, Solymár István tartotta a megnyitó beszédet, és Beke László írta a katalógus előszavát. Akkora tömeg jött el a megnyitóra, hogy jó ideig teljesen eltakarták a kiállított alkotásokat. Pontosan értette a közönség, hogy rendkívüli eseménynek lehet a részese. Nem lenne szerencsés utólag konkrétumokat írni a kiállított alkotásokról, mert a közel 30 művész pályája később módosult és szétágazó életművek épültek ki. Régi írásomra hagyatkozom helyette, Az utak összeérnek címmel egy kisded tanulmányt írtam akkor a műegyetemi R-Kiállításról,. A cenzúra kihúzásokra, módosításokra kényszerített, amit kénytelen-kelletlen vállaltam. Egyhelyütt érintettek lényeges pontot, a megjelenés érdekében azonban még ebbe a változtatásba is beletörődtem. A kellemetlen epizódra máig fájó szívvel emlékezem. Természetesen Szentjóby Tamás és Erdély Miklós volt a két botránykő. írásom körül még így is hezitáltak, a megjelenés csúszott egy félévet, a Kritika című folyóirat utolsó (!) számában jelent meg. A lapot túlságosan engedékenynek ítélték a felettesek. Bezárták a szerkesztőséget és a munkatársakat szélnek eresztették, a következő számuk már nyomdába sem került. Az R-Kiállításról szóló írásom az utolsó csepp volt a pohárban. Az 1971-ben megjelent írásomat, az első betűtől az utolsóig ma is vállalom helyreállítva a Szentjóbyt és Erdélyt illető néhány mondatot. Az eltelt közel négy évtized alatt fikarcnyit sem változott a véleményem és semmiféle ok miatt sem kellett felülbírálnom az álláspontomat. A szakirodalom is mindmáig hivatkozási alapnak tekintette rövid tanulmányomat. Ellenben Greskovics Eszter, aki legújabban az R-Kiállítás rekonstrukciójára tett biztató kísérletet, Az utak összeérnek című írásomat tökéletesen félreértette. Úgy hitte, hogy a műegyetemi kiállítást csak ürügyül használtam a nyugati művészet és a magyar sajátosságok közti burkolt vitában. Téves olvasat. Éppen ellenkezőleg, az összehangolódás 112
