E. Csorba Csilla (szerk.): „Egy ember, akit még eddig nem ismertünk”. A Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai-gyűjteményének katalógusa. Kéziratai, az író képzőművészeti alkotásai, ábrázolások az íróról (Budapest, 2004)
Ábrázolások az íróról (E. Csorba Csilla) - Fényképfelvételek
az 1865-68-as országgyűlés albumában, az Akadémiai albumban, a Balközép Párt tablóképén stb. Később a fotó Jókainál a nemzeti eszme ébrentartása mellett az önnépszerűsítés eszközévé is vált, de felhasználta azt „tudományos” céllal is. Tudomásunk szerint első volt íróink közül, aki az anyaggyűjtés, vázlatkészítés munkáját egy-egy jól sikerült fotóval könnyítette meg. 1879. évi felvidéki útja után az őt meghívó Samarjay Károly a végiglátogatott helyekről fényképet küldött.21 1883- ban ugyanott tett körutazásáról írta feleségének: „Eddig- elé már a regényeim főszemélyeinek mind megkaptam a hiteles arczképeit; azonkívül a többieket, amik itt nincsenek, majd lefényképeztetik és utánam küldik.”22 Egy-egy szlovák parasztmenyecske népviseletének, egy-egy karakteres arcnak képszerű leírásánál a megfigyelés, saját rajzai, képzelőereje mellett tehát Jókai a valóságot naturaliszti kus hűséggel megelevenítő fényképfelvételekre is támaszkodott. A fotó ebben az esetben mint emlékezet kiegészítő, mint „második memória” szerepel. A Jókai Mórt fényképezők nagy része jó nevű fővárosi vagy híres vidéki, elvétve külföldi fotográfus volt. Az 1861-től 1904-ig terjedő időszakban Jókairól készült felvételek a fotózás történetének, fejlődésének is jellegzetes, kiemelkedő darabjai. Több, róla készült fénykép fotótörténeti-fotótechnikai problémát vet fel, számtalan érdekességet tartalmaz. Ilyen pl. a Kalmár-Liederhoffer cégnél 1869-ben készíttetett kromotípia (5. kép), mely két, pontosan egymásra illesztett képből áll. Az alsó egy erősen színezett papírkép, a felső pedig feltehetően paraffinolajjal átitatott, barnás tónusú, vékony papírra felvitt fotó. Az így egymáson áttetsző fotók összhatásából egy tónusos, meleg színhatású kép állt elő. Fényképészeit jó érzékkel választotta ki. Az 1860-as, 1870-es években a hazai fényképezés úttörő egyéniségének, Simonyi Antalnak egyszerű, póztalan portréi, a Borsos és Koller cégnek az írót attribútumával, tollával megörökítő, profilból, félprofilból ábrázolt felvételei, Schrecker Ignác, Ellinger Ede és a kolozsvári Veress Ferenc fesztelen, nyugodt, kiegyensúlyozott kompozíciójú, vizitkártya nagyságú kópiái azt bizonyítják, hogy Jókai otthonosan mozgott az ízlésesen, kevés kellékkel berendezett műtermekben. Igaz, arca legtöbbször komoly, rezzenéstelen, kevés érzelemről tanúskodik. Öltözetét a korai időszakban minden alkalommal gondosan, mértéktartóan, mégis divatot diktálóan válogatta össze. Az 1860-as években Jókainál elmaradhatatlan a magyaros ruha, mert mint kortársait megróva írja: „A magyar író és színész elébb hazafi és csak azután író és színész... ilyen ünnepélyen, hol a hazának mutatják be képeinket, ne szégyelljük azt a gombos ruhát.”23 Az 1880-1890-es években, különösen második házassága után több a beállított, kissé erőszakolt, hol a költőfejedelmet, a nagy mesélőt, hol pedig az „öreg ember nem vén ember” elvét bizonyító, illusztráló felvétel. Hogy a képzőművészeti adottságokkal, kompozíciós készséggel megáldott író maga közreműködött-e a róla készült képek megalkotásában, nem tudjuk. Csak feltételezzük, hogy hasonlóan Victor Hugóhoz, aki kortársai szerint tudatosan komponált fényképeivel sokban hozzájárult legendája kialakításához, ő maga is sugallt egy-egy pózt, beállítást. Ebben az időszakban, változó színvonallal ugyan, de szintén nagynevű mesterek (Kozmata Ferenc, Strelisky Sándor, Ellinger Ede, Koller Károly utódai, különösen pedig a reprezentatív udvari fényképész, Erdélyi Mór) készítenek róla kabinetportrékat. A Strelisky-cég ún. díszmagyaros sorozata inkább a királyi-főúri fogadásokon megjelenő, délceg tartású, közéleti embert, semmint az írót jeleníti meg. (25. kép.) Erdélyi Mór az írót környezetében, a dolgozószobájában, íróasztala mellett, könyvszekrény előtt kapja lencsevégre. (30-32. kép) Jókai hálás alanya a fényképészeknek. Rezzenéstelen nyugalommal, arcizmának rándulása nélkül áll, bír ki egymás után több expozíciót is. (12-14. kép) A század vége felé megjelennek a műtermen kívüli, szabadban elkapott, riportszerű, aktuális eseményeket közlő felvételek és az írót otthonában, családtagjai körében megörökítő fotók. Noteszei kiadás rovatába többször jegyezte be a fotósnak kifizetett összeget. így az 1874-1875-ös időszakra tehető 15. noteszben szó esik egy Koller-képről, amely azóta feltehetően elveszett. A kb. 1890-re datálható 28. notesz24 7., 12., 14., 17., 18., 24., 29. és 32. rovataiban „képek”, „fényképek, „Róza fényképek”, „Streliczky (!) saját képem” címszavak alatt összesen 295 Ft kiadást tüntetett fel. Ez az összeg nem volt jelentéktelen, különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy egy hónapban a Magyar 169
