E. Csorba Csilla: Ady a portrévá lett arc. Ady Endre összes fényképe (Budapest, 2008)

Ady Endre fényképeiről

Alakítja-e, tisztítja-e a róla kialakult képet, vagy csupán a megírtakat illusztrálja? A fotográfiák mint önidentifikációs kísérletek részesei lesznek-e az olvasható élettörténetnek? A költő' befolyásolhatja-e képi üzenetek által saját kései recepcióját, s vajon milyen szerepet játszik az utókor ítéletalkotásában a társszerző, a fotográfus? Könyvünkben a vizuális (fényképezett) és írott portrék együttes olvasásával kívánunk Ady személyiségének jegyeihez újabb adalékokkal szolgálni.

AZ ELMESÉLT ÉLET

„Soha magyar költőről

nem írtak és beszéltek annyit, mint Adyról, különösen mióta meghalt (...) Már-már eltakarja előlünk a költőt az a sok magyarázat, életrajzi adat, aprólékos életepizód (...) Egy nem egészen egészséges Ady-romantika keletkezett, legendák egész köre gyülekezett a költő feje köré” - írja a költőt sokszor felidéző kortárs, Schöpflin Aladár.6 Valóban, Ady halála után alig volt olyan családtagja, barátja, távoli és közeli ismerőse, aki ne akarta volna megosztani a vele való találkozás élményét az utókorral. „Micsoda élet volt, amit élt, istenem (...) A percek kertésze és az örökélet forrásának mámorcsaposa. (...) Ahol ő jelen volt, ott más nem volt. Ahol ő beszélt, ott más nem beszélt, ahol ő prezideált, ott az asztal soha csoportokra szét nem hullott...”7 Az 1920-as évek elejétől róla megjelenő életrajzok némi pátosszal, itt-ott tudatos elhallgatással, de az élet intimebb jeleneteit is felvillantva a meghitt barátság hangján állítják őt emberközelségbe elénk. „Hány arca volt? Sok, mindig más! (...) Arcára nem volt ráfagyva valami állandó maszk, barátnak, társaságnak szóló vagy utcára való kifejezés. Gőg, asszonyi ellá- gyulás, hisztérikus idegesség, ordító düh, simogató kedvesség váltakoztak rajta, mint októberi égen ború és derű” - írja róla egyik újságíró ismerőse.8 Az utóbbi évtizedekben fellendült a személyes dokumentumok gyűjtésének (levelezés, naplók, önéletrajz, mások által elmesélt élettörténetek), feldolgozásának gyakorlata, életút-rekonstrukciók készítése, a személyiség kibontása az emlékezéseken keresztül.9 A nar6 Schöpflin Aladár: Ady Endréről. EmlAE 1987. III. 629.

7 Móricz Zsigmond: Adyról. (Felolvasás az Ady-ünnepen.) Nyugat 1923. dec. 1. II. 537; M. Zs.: Irodalomról, művészetről. Bp., 1959. 1. kötet. 486-492.

8 Nyigri Imre: Adyék a Városmajor szanatóriumban. EmlAE 1993. V 645.

9 Lásd Kövér György: Biográfia és történetírás. Aetas 2000/3.

7