Huber Beáta (szerk.): Két út egy pálya. Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós emlékére (Budapest, 2019)

II - Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós - Két út, egy pálya - Gábor Miklós - Tudatosság és ösztönösség

114. Robespierre szerepében Bessenyei Ferenccel I Georg Büchner: Danton halála I Madách Színház, 1963

A Danton halála első próbáin (Robespierre-t játszottam) tartásom érthetetlenül merev, mozdulataim érthetetlenül görcsösek voltak.

Hasztalan próbáltam fellazítani könyököm, derekam, testem nem engedelmeskedett. [...] Egy próbán aztán így tettem fel a kérdést mit akar mondani nekem merev tartásom? Ha elfogadom, nem ellenkezem vele? Abban a pillanatban rájöttem, nem én, a színész vagyok görcsös, hanem Robespierre. Hogy Büchner Robespierre-je alig más, mint feszes, túlságosan is feszes tartás + szó.

Gábor Miklós: Kedves Sztanyiszlavszkij! (1964-1968). In: Uő: Kos a mérlegen. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990.143.

A színész akkor bűvöli el leginkább közönségét, ha valami olyat csinál, amit nem vártak tőle, nem is gondolták róla, hogy ezt is tudjo.

Felfedezik, hogy benne rejtőzik ez is, csak eddig nem vették észre. Ilyen volt Miklós mint Robespierre a Danton halálában. A sápadt arcú forradalmár, a megvesztegethetetlen, a fejeket követelő, majd a magáét is vesztő rendíthetetlen, az örök kérlelhetetlen. Miklós alakítása kortársunkká tette öt, kidolgozott, tökéletes beszédtechnikája ebben a darabban volt a leghatásosabb. Úgy dörgött, áradt, hullámzott a szószékről minden szavo, mint Laurence Olivier nagymonológja az azincourti csatamezön. Egy modern társadalom politikai allúziói omlottak ott össze, maga alá temetve francia forradalmat, huszadik századot, bűnöst és áldozatot, hőst és árulót egyaránt.

Ádám Ottó: Polgár a komédiások között. In: Kritika, 1998/9.25.

100 ♦ KÉT ÚT, EGY PÁLYA, 100 ÉV