Ambrus Lajos - Prágai Tamás: Mészöly Miklós - Hang-kép-írás 1. (Budapest, 2006)
A kitelepítőosztagnál (Szörényi Lászlóval beszélget)
A kitelepítőosztagnál* Az ország alig mosakodott ki ebből a nem éppen korrektnek nevezhető háborúnak a vérmocskából és a zsidódeportálások botrányából és iszonyatából, hazatántorogtunk, és várt bennünket az újabb harci feladat, hogy deportáljuk a svábokat. (...) A sváb kitelepítés közelről nézve! Őket telepítettük, ugyanakkor telepítettük be a Csallóközből a kiutasítottakat, vagyis az onnét deportáltakat, a szerencsétlen, tragikus sorsú, vándorútra indult csángókat a kitelepített, deportált svábok falvaiba és házaiba - hozzá kell tennem, hogy nagy átlagban, legalábbis amit én át tudtam tekinteni Tolna megyében és Észak-Baranyában, mert ez volt a körzetem. Nem úgy vettem én részt a kitelepítésben: majd mindjárt elmondom, hogyan. Az akkori kékcédulás világban nagyon nagy értéke volt a biztos szavazónak. Úgyhogy a sváb kitelepítés, tehát az, hogy a volksbundosok listájára és a kitelepítendők iistájára kik kerültek fel, személyre szóló! Ott rettenetesen sok disznóság és botrány történt, és ez máig feldolgozatlan. Akik időben beiratkoztak a pártba a volksbundosok közül, azokat szó nélkül felvették, és nagy átlagban az anyanyelvűeket telepítették ki. Ez annyit jelentett, hogy be kellett vallani, milyen nemzetiségűnek vallja magát, mi az anyanyelve. A nemzetiségiek többnyire bundosok is voltak, ővelük szemben alkalmazták ezt az eljárást. A mostani történészi kutatások szerint ezek a kitelepítések és betelepítések egyáltalán nem voltak a nyugati győztes hatalmak kívánsága szerint valók. Ez itthoni döntés volt. Tehát sem a csallóköziek áttelepítése, sem a németek kitelepítése nem volt direkt politikai követelmény. Ez politikai tárgyalás témája lehetett volna; és el lehetett volna kerülni ezt az egész nemzet szívét és társadalmunk szívét megfertőző iszonyatot. Ennek a lebonyolítása valóban deportálás volt, azzal a különbséggel, hogy ezeket a németeket a végcélnál, mondjuk, nem egy megsemmisítőtábor várta, hanem egy nagyon gyorsan talpra álló jóléti Németország. Ami kétségkívül nagy különbség! Akkor éreztük meg, milyen nehéz a szülőföldtől elszakadni, mikor kint voltunk Cellbauban egy íróküldöttséggel. SzL: Voltak pechesek - bocsáss meg - akiket az orosz zónába vittek. MM: Az orosz zónába... SzL: Igen... MM: Az erdélyi szászoknak a nagy része oda ment: Szibériába, és onnan nem is jött vissza. Itt, Cellbauban, mert Stuttgart környékére került a Tolna megyeieknek, észak-baranyaiaknak jó része, természetesen nagyon sokan eljöttek az irodalmi estünkre is. Meghatóak voltak ezek a hatvan-hetven éves, idős emberek, akiket fiatalként, akkor, szüleikkel kitelepítettek. Változatlanul hibátlanul beszélnek magyarul. Odakint múzeumot, archívumot, levéltárt, könyvtárt gyűjtenek össze egykori falvaik történetéről, dolgozzák fel az itthoni, egykori falusi világuk, életük, történetük... Szívszorító. A hazájuk változatlanul Magyarország. Orvosok, mérnökök, egyszerűbb emberek is... Idős emberek totyogtak oda, és mondták el telAz előző beszélgetés folytatása 36 -------------------------
