Ambrus Lajos - Prágai Tamás: Mészöly Miklós - Hang-kép-írás 1. (Budapest, 2006)
Háborús tabló (Szörényi Lászlóval beszélget)
Háborús tabló Szörényi Lászlóval beszélget* Az úgynevezett háború megírása egy bizonyos, riporteri szinten nem nehéz feladat, bizonyos stiláris készséggel a háborúban részt vettek - legalábbis elvileg - majd mindegyike megírhatná, mert az élmények olyan átütőek és gazdagok, hogy bárkinek, aki részt vett benne, abból egy könyvnyi kijut. Az őrmesterek... A tűz, meg nem tudom, mi... Ezek. Ez a típus. Ennek vannak klasszikusai, ezt valóban lehet írni. Engem ez a fajta háborúmegírás, a háború élményének ez a fajta feldolgozása igazában nem tudott vonzani. Igazságos háború, önmagában, egy magasabb kilátópontról nézve: nincs. A háborúk között mégis van valamiféle minőségi különbség, a pszichológiát, az emberi vállalhatóságot tekintve, aminek a révén abban a háborúban részt veszel. Nehezen mondom ki, hogy igazságos és igazságtalan a háború. Ezért kerülgetem a megfogalmazást. Nekünk, magyaroknak a történelmi sorshelyzetünk, geográfiánk, a nagyhatalmak között való függőségünk és egyebek általában nagyon-nagyon régóta nem engedik meg, nem engedték meg, hogy olyan háborúban vegyünk részt, ahol valamilyen szinten becsületérzéssel, ha már muszáj, lehet lenni. Állandóan éreznünk kellett némi indokolatlanságot és zavart. Nem jó oldalon álltunk és régóta nem jó oldalon állunk a háború tekintetében. Ez is a mi belső nemzeti stílusunknak az egyik forrása; nincs felszabadító élmény ehhez a sajnos eleddig kitörölhetetlen történelmi eseménysorozathoz, amit a háborúk jelentenek nemzetünk életében. Ebbe lehet felszabadultsággal, az útkeresés reményével belemenni, és lehet a teljes reménytelenséggel és valamilyen, bujkáló, rossz lelkiismerettel. Hát, a mienk az utóbbi. És ebben a háborúban különösen. De a skizofrénia mégis itt kezdődik. Hogy mindez mégsem tudja meg nem történtté tenni és tökéletesen neutralizálni. Bármilyen megfacsartan és bicsaklottan is, de emberi helytállást, emberi értéket akarva-akaratlanul kiprésel még egy nem vállalható háború is. Mert megteremtődnek olyan emberi szituációk, ahol hirtelen a legősibb, legarchaikusabb emberi értékek kerülnek előtérbe, valósítják meg magukat. Ez független a háborúnak az ideológiai és morális aspektusától. Mert amikor arról van szó - és itt jöhetnének az anekdotázások, hogy amikor az ember a saját bajtársából csinál, a hullájából, lövősáncot; amikor föl van nyílva a hasa, és mégis viszik tovább kilométereken keresztül, mert a kötözőhelyre el kell vinni -, mi történik^ Mégiscsak valami emberfelettit csinálunk. Ami a civil ember magatartásába, akik azelőtt voltunk, nem illeszthető be. Valamilyen formában megváltoztunk, és kihoztunk magunkból, kikényszerítettek belőlünk valami olyasmit, amit nem tudok másnak nevezni, becsülettel, bármilyen szinten: helytállásnak, bajtársiasságnak. Valahol az * Elhangzott az Eötvös Collegiumban, 1988. április 25-én (szerkesztett változat, részlet) 33
