Ambrus Lajos - Prágai Tamás: Mészöly Miklós - Hang-kép-írás 1. (Budapest, 2006)
Naplórészletek (Polcz Alaine)
Annyira gazdag az élet, és Miklós mindig hoz valami új tennivalót! Most ez az új könyv. Nem olyan egyszerű egy könyv. Ez a halála óta az ötödik vagy hatodik, amiben részt veszek - másokkal. Móser Zoli képeskönyvének megjelenéséig mit küszködtünk a kiadóval! Thomka Beáta vagy Fogarassy Miklós Mészöly-kö- tetével nem volt semmi gondom. Tudták a dolgukat. A Tüskés Tibor-levelezés is simán ment. A Mészöly-Szederkényi-levelezés már nehezebb volt, míg Julika, Szederkényi felesége lemásolta és átadta a nála lévőket. Akkor a nálam lévőkkel az ösz- szevetések, az örömök. Nagy Boglárka is komoly munkát végzett. De ahhoz is, amit előzőleg kézhez kellett adnom! Persze az én örömöm is, hogy olvastam a levelek kéziratát, a naplórészleteket. Mennyi mindent sajnáltam, ami kimaradt! De megértettem, hogy Boglárka miért hagyta ki. Ki kellett hagynia. (Különben olyan alaposan utánanézett mindennek, hogy a dátumokat, amiket elfelejtettem, az ő lábjegyzetéből keresem ki.) Aztán meghalt Dini, Miklós testvére. Náluk lakott, halt meg Joci mama, Miklós édesanyja. Hogy mekkora anyagot rakosgat, gyűjt össze egy édesanya a fiáról... Hihetetlen gazdag Miklós élete, és úgy örülök, hogy gazdag az utóélete. Nemrég olvastam a Vámos-írást az ÉS-ben. Örültem neki. Aztán csak úgy kinyitom a rádiót takarítás közben, éppen Miklósról beszélgetnek. Próbálom felismerni a hangot, nagyon jó, amit Miklósról mond. Kitűnő. Már látom is az arcát: Grendel Lajoska. * Orosziban fullasztó akácfaillat fogad. Szól a csalogány, a sárgarigó, fantasztikusan szép minden. Egy pillanatig rossz, amikor itt maradok egy magányos házban egyedül, de aztán meglátom Miklós karosszékét és alszom az ágyában, és itt van minden, ami volt. Pontosan olyan, de mégis más. Egy kicsit fájt a magány, egy kicsit fájt a múlt, a ház, a kert, de aztán ez reggelre elmúlt. S akkor azt gondoltam, hogy ma semmit se csinálok - ehelyett szépen, lelkiismeretesen dolgoztam. Nagyon jó a házban egyedül lenni. Miklós távol van. Az egy külön kategória, hogy az ő emlékeivel foglalkozom. Nincs kedvem főzni. Milyen más volt, hogy naponta háromszor terítettem, uzsonnával, tejszínhabos feketével. Mindig kitalálni, mi legyen a kedvére. És nem örült az ételnek. Mikor meghalt, azt hittem, soha többé nem fogok főzni. Mert nincs miért. Aztán elkezdtem főzni. Tehát van az a kategória, hogy Miklós, a ház és az emlékek. Van az, ahogy dolgozom vele. A hagyatékkal. Radnóti Zsuzsa is mondta, hogy jó dolgozni az Ör- kény-hagyatékkal. S aztán van a személyes kapcsolatom vele, ami bonyolult, és nehéz megfogalmazni. Nagyon távol van. És nagyon közel. Bennem. De tudom, hogy ezek az emlékek. Tudom, hogy ez a múlt, hogy ez az ő hatása rám. Miklós, az más. Polcz Alaine 10
