Lator László: Orbán Ottó - Hang-kép-írás 2. (Budapest, 2007)
Pályakezdés
Idegösszeomlás Egyre rosszabbodott az állapotom, mindenféle valóságos bajaim is voltak, azt hitték, hogy gyomorfekélyem van, aztán kiderült, hogy ez nem is igazi gyomorfekély, meg egyre bizonytalanabb lettem, szóval egy teljes idegösszeomlásnak a tünetei kezdtek kirajzolódni. (...) Ahogy süllyedtem bele egyre mélyebben ebbe a katlanba, egyre határozottabban kiderült, hogy én tulajdonképpen nem az elmúlt hetek vagy hónapok nyomasztó élményeit nem bírom kiheverni. Ahogy okról okra próbálom visszabontani a történetet, akkor tulajdonképpen az derül ki, hogy ez egy kései reakció volt a szervezet ravasz önvédelmi rendszere - vagy nem is olyan ravasz önvédelmi rendszere - folytán akkor, amikor már tulajdonképpen nagyjából rendeződtek a dolgok. Kései reakció arra, ami körülöttünk történt, tehát 56-ra, az előző két évem hányattatására, és az előző tíz év hányattatására, és a kezdet kezdetétől és az ostrom. (...) Ez a kórház juttatott vagy ejtett egy újabb csapdába. Ha az előzőekben egy őrült szerelemről beszéltem, akkor ez a most következő, ez ha lehet, még őrültebb volt. A kórház egy másik osztályon dolgozó osztályos orvosnője volt ennek az alanya. Na most ehhez tudni kell azt, hogy a kórházi csíkos pizsama, ami adott esetben a sajátom volt, de azért csíkosnak csíkos volt, és a fehér köpeny között, ha nem is egészen azonos okból és azonos módon, de körülbelül olyan áthághatatlan különbség van, mint a fegyintézeti csíkos ruha és a civil ruha vagy az egyenruha között. Ez a nő rokonszenvtől indíttatva kezdett el velem beszélni. Volt valami közös ismerősünk, ez volt az apropója, hogy egyáltalán szóba álltunk egymással. És akkor bennem valami ilyen őrült ötlet fogamzott meg, hogy ha én ezt a nőt meg tudom hódítani - nem ezekkel az ócska szavakkal gondoltam el, de a dolog lényege ez volt -, akkor még élek. Akkor van esélyem arra, hogy... (K. L.-interjú) Tímár Györggyel a Lukács uszodában 53
