Lator László: Orbán Ottó - Hang-kép-írás 2. (Budapest, 2007)
Pályakezdés
csak a maguk fönnmaradásáért folytatott küzdelmükben valójában mi próbált meg mintegy hibernált állapotban tovább élni, húzva az időt holnapig, a börtönig, a föltámadásig. Azt a fényes reményekkel teli három évet nemcsak ők élték át, de úgy, ahogy ők, nem élte át senki más. Tevékeny fiatalságuk ideje lehetett volna ez az idő, ők lehettek volna az a kezdet, mely egyben szerves folytatás is, ehelyett lett kezdet és folytatás egymást gyilkolása, belőlük meg negyven évre a leszármazásból hiányzó láncszem. Negyven éven át a változás látszott mindennél fontosabbnak, a lentről fölülre kerülők forradalma a költészetben is, a világteremtés széles gesztusai; csak most, a százados utópia romjai alatt kuporogva mérhetjük föl igazán, miközben nincs okunk és jogunk megtagadni a magyar költészet négy évtized alatt lezajlott, látható forradalmait sem, hogy mit érhetett volna műveltségének és fiatalságának a második világháború tapasztalatával megszentelt testvérisége, ha nem szorul győzelmei lehetséges terepén azonnal emigrációba. Csak most látszik, hogy az, amit ők az irodalomban irodalmilag képviseltek, több volt irodalomnál, de több puszta politikánál is: létezésük ténye maga volt a lehazudott és láthatatlanná tett folyamatosság, egy majdani újrakezdés titokban őrzött, erkölcsi tőkéje. Babits neve a zászlón - irodalmi jelszó. De a költő ösztönével érezni azt, hogy Jónás próféta nevetséges és szörnyű prófétasága száll ránk örökül, hogy előttünk, mögöttünk, köröttünk a szomjhalál, ez maga a tömény rettenet, melyből lángként csap föl a vers, és a versben egy fiatal nő könyörög Istenhez, akiben nem hisz, hogy kímélje meg őt a megőrüléstől... Az ötvenes évek sziklasírja egy harminc év körüli fiatalasz- szonyra zárul rá, akkor úgy tűnik föl: örökre - ezt azért ne felejtsük el fölemlíteni a művészi eredmények számbavételekor, mikor éles fülünkkel meghalljuk, hogy a költő minden szava mögött egy különös üreg tompa harangja kondítja meg a felhangok gazdag sorát. A sziklakamra az, ahol szájba veréssel kezdődik az erkölcsi fölkészítés. Nemes Nagy Ágnes az egész magyar költészet halottja. Életműve, mint minden nagy költőé, sokértelmű és kihívó. Rajtunk áll, hogy mit tekintünk a magunk számára fontosnak belőle, azt-e, hogy az örökhagyó jobban szerette Rilkét Ikszipszilonnál, vagy azt, hogy nagyszerű verselemzései sorába természetes mozdulattal iktatja be Petőfi verséről írott remeklését is. Szeretném hinni, hogy lesz bennünk elég erő, tisztesség és képzelet fölfogni azt, hogy kitartó ragaszkodásával ahhoz, amit a maga örökrészének tudhatott, örökségünk egészét óvta a meghamisítástól és elherdálástól. Meghalt egy nagy magyar költő. Fényeskedj neki, lux perpetua, kvantumjaidban és hullámmozgásodban ragyogó anyag! (Megjelent: In memoriam, 69-72- o.) 46
