Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)
Műsorpolitika, dramaturgia
Ha a magyar színházak műsorpolitikai elveit akarjuk megvizsgálni, furcsa eredményre jutunk. Úgy tűnik, hogy inkább műsorstruktúráról beszélhetünk, nem pedig tudatos, határozott irodalmi programról. Hevesi Sándor 1922-ben elmondott igazgatói beszédében arra utalt, hogy a Nemzeti Színház az alapításakor lefektetett elvek szerint állítja össze műsorát: játszanak régi és új magyar drámát, klasszikus és modern idegen darabokat. Hevesi felhívta a figyelmet, hogy „az utóbbi esztendők statisztikája azt mutatja, hogy a modern műsort a klasszikusok meglehetősen háttérbe szorították.”1 Ennek okát abban látta, hogy a külföldi műsorból csak azt adta elő a színház, amit a „legjobban” tudott előadni, vagyis amire alkalmas színészeket talált az igazgató, s főképpen olyan szerepeket választottak ki a vezető művészeknek, melyben a „legnagyobbat” nőhet- ték. Hevesi Sándor nem fejtette ki részletesebben, de így is érthető, hogy a divatos, sikeres, figyelemre méltó újdonságokat önmagukért nem tűzték műsorra, a műsorpolitikát elsősorban az határozta meg, hogy a társulatban akad-e megfelelő színész a szerepre. Ezzel szemben a legnagyobb magánszínház, a Vígszínház műsorpolitikájában hiába keressük azt a tudatosságot, mely az intézmény első két évtizedét jellemezte. Kétségkívül tetten érhető az a törekvés, hogy olyan műveket vigyenek színre, melyeket másutt nem láthatott a közönség. S az is nyilvánvaló, hogy ebben a korszakban különös versenyfutás folyt a sikerért. A színház vezetősége, ha csupán szikráját látta a hatásos premiernek, hajlandó volt kockáztatni; dramaturgiai munkát azonban alig végeztek. A benyújtott darabokat ugyan megbírál- tatták, s átdolgozásra többször visszakerültek a szerzőkhöz; a színjáték végleges szövegét a próbákon alakították ki. A drámaírók mégis arra törekedtek, ha lehet, a Vígszínházban kerüljenek színre. A XX. század első felében ez volt az egyetlen olyan intézmény, mely megfelelő szereposztásban mutatta be a színdarabokat. Arra is akad persze példa, hogy egy-egy türelmetlen szerző elvitte máshova művét - így tett 1932-ben A tűzmadár című drámájával Zilahy Lajos, s így születhetett meg a Révay utcai Művész Színház nevezetes előadása, ekkor robbant be Muráti Lili a színházi életbe. Bisztray Gyula az 1937-1938-as évad műsorát Színház és közönség című tanulmányában értékelte a Magyar Szemle című folyóiratban. Ebben az írásban a Vígszínházról szólva 1 Hevesi Sándor beszéde a Nemzeti Színház évadnyitó társulati ülésén. Budapest, 1922. augusztus 22. OSZMI KT 75.111 475
