Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)
Színházi törekvések az utódállamok területén - Lapok Faragó Ödön játékkönyvéből, 1923. január-1924. augusztus és 1938. január-1943
Augusztus 1. Leövey Leó temetésén beszéd150 9. Dr. Marton Sándor temetésén beszéd151 November152 2.! Este 6 óra Feltámadás napja! Visszakerült Kassa, Losonc, Léva, Ungvár, Munkács, Beregszász!153 150 Leövey Leó (Kolozsvár, 1869. okt. 23.-Bp., 1938. júl. 29.): színész, rendező. 1893-ban lépett színpadra Leszkay András igazgatónál. 1894-ben a Felvidéken, 1895-ben Szabadkán, 1896-1900 között Kolozsvárott, majd 1901-ben Makó Lajos buda-temesvári társulatában játszott. 1902-1905-ben Szegeden volt szerződése. Majd 1907-ig ismét a Kolozsvári Nemzeti Színház, 1907-1910-ben az aradi színház tagja. 1910-1912 között Nagyváradon játszott, 1916-tól 1918-ig Pécsett volt operett-főrendező és jellemkomikus. 1918-tól 1931-ig a Kolozsvári Nemzeti Színház tagja. 1932-ben a Király Színház szerződtette, 1933-1938 között játszott a Belvárosi, a Városi, a Pesti, a Víg-, valamint a Royal Színházban is. Kedvelt komikus és operettbuífó volt. A Farkasréti temetőben nagy részvét mellett helyezték örök nyugalomra. A temetésen képviseltette magát a Vígszínház, a Budapesti Színészek Szövetsége és az Országos Színészegyesület is. Faragó Ödön ez utóbbi nevében búcsúztatta kiváló pályatársát. 151 Marton Sándor (Balatonboglár, 1871. nov. 15.-Budapest, 1938. aug. 6.): ügyvéd, színpadi kiadó, színházi ügynök. 1910-től működtette színpadi kiadóvállalatát. Elsőként Jacobi Viktor Sybill című operettjét közvetítette külföldre, majd a magyar színművek sokaságát juttatta a világ színpadaira. Augusztus 9-én délután nagy részvét mellett kísérték utolsó útjára a rákoskeresztúri temetőben. A temetésen nemcsak a színházi világ képviseltette magát, hanem a budapesti társadalmi élet kiválóságai is jelen voltak. Roboz Imre a színházigazgatók, Földes Imre a színpadi szerzők, Faragó Ödön a vidéki színészek nevében búcsúztatta az elhunytat. (Pesti Napló, 1938. augusztus 10., 13.) 152 A következő apróhirdetés a Pesti Hírlap, 1938. szeptember 25-i számában jelent meg: „Színészoktatás. Magánúton előkészít a színészpályára jutányosán Faragó Ödön színigazgató. Telefon 115-125. Kresz Géza utca 16.” E szerint Faragó 1938 őszén újra tanításból próbálta megélhetését biztosítani. Minden bizonnyal nem sok sikerrel, hiszen olyan tanár számíthatott növendékekre, aki maga is befolyásos tag egy színháznál, és a tanítványokat fellépési lehetőséghez tudta juttatni. 153 1938. november 2-án született meg az első bécsi döntés, a német és olasz külügyminiszter határozata nyomán a Felvidék magyarlakta területeinek túlnyomó része - mintegy 12000 négyzetkilométer, 1 millió lakossal - visszatérhetett Magyarországhoz. A döntés lényegében az etnikai revíziót valósította meg: a nagyobb magyar települések egy részét - Kassát, Munkácsot, Érsekújvárt - visszacsatolták, más esetben - például Pozsony vagy Nyitra esetében - a szlovák félnek kedveztek. A felfokozott hangulatban sorra jelentek meg a visszacsatolást ünneplő cikkek. Ezek sorába tartozik a Pesti Napló Faragó Ödönnel készített interjúja, mely az elmúlt húsz év felvidéki magyar színházművészetét mutatta be: „A felvidéki magyar színjátszás középpontjában természetesen e húsz esztendő alatt is a büszke, öreg, kassai színházépület állott, színpadán - míg el nem üldözték - Faragó Ödön híres társulatával. Faragó Ödön most itt van Budapesten, de már boldogan készülődik vissza a Felvidékre - beszéltünk vele. [...] Rapszodikusan, örömtől-fájdalomtól szaggatottan beszél a Felvidék magyar színészetének, legnagyobb magyar társulatának vezetője: háromszor kergették vissza a csehek Csonka-Magyarországra azzal, hogy magyar nemzeti jellegű irredenta működése nem kívánatos, és hogy ellensége a cseh kultúrának. [...] A Felvidék magyar direktora örömtől sugárzó arccal mondja: - Megyek vissza, mégpedig minél előbb, Kassára, új nemzeti programmal, új, friss, magyar érzésű társulattal, hogy a jogfolytonosság és a becsület alapján ott folytassam a munkát, ahol abbahagyatták velem 1936-ban, Munkácson!” (Felvidéki Thália. Húsz év szenvedésén át a mai ünnepig. Pesti Napló, 1938. november 6., 20.) 372
