Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)
Színházi törekvések az utódállamok területén - Nemzeti színjátszásból - kisebbségi színjátszásba. A Kolozsvári Nemzeti Színház az Osztrák-Magyar Monarchia bukása idején
Nemzeti színjátszásból - kisebbségi színjátszásba A Kolozsvári Nemzeti Színház az Osztrák-Magyar Monarchia bukása idején Az első világháborút követő színházi változásokat a legszemléletesebben a kolozsvári társulat helyzetével lehet bemutatni. Számos tanulmány, emlékezés, összefoglalás született ebben a témában, hiszen a Magyarország második nemzeti színházaként számon tartott, jelentős állami segéllyel támogatott intézmény életében gyökeres változást hozott az impériumváltás. Ráadásul még az első világháborút lezáró békekötés előtt, a román hadsereg erőszakos fellépésével ebrudalták ki a magyar színészeket a Kolozsvár központi helyén épült, reprezentatív színházépületből, hogy játszóhelyükön román társulatot szervezzenek. A megszálló román hatóság figyelmen kívül hagyta, hogy a Kolozsvári Nemzeti Színházat irányító Janovics Jenőnek gazdasági érdekei sérültek, s azzal sem törődtek, hogy ezzel az aktussal megsértették a polgári és kisebbségi jogokat. A magyar színháztörténet 1873-1920 című kézikönyv Darvay Nagy Adrienne összefoglalásában közli az eseményeket; érzékeltetve, hogy Erdély fővárosában miként vált egyre ellenségesebbé a hangulat. A román csapatok 1918. december 24-én délután vonultak be Kolozsvárra. A Szilvesztertől elrendelt záróra és kijárási tilalom miatt az előadásokat este 6 órakor kellett kezdeni. Az elmérgesedett politikai helyzetben a VI. román hadtest parancsnoka többször bezáratta a színházat. A nagyszebeni kormányzótanács bevezette a cenzúrát, és sokféle tilalmat foganatosított. A színházak 1919. május 4-től csak kétnyelvű, magyar-román színlapon hirdethették az előadásokat. A román hatóság 1919. május 14-én utasította Janovics Jenőt, hogy a Hunyadi téri épületet - mint állami tulajdont - adja át a kormányzótanácsnak. Az igazgató azzal utasította el a követelést, hogy ő csak bérlő, nem tulajdonos, és a békés kivonulásért cserébe a Farkas utcai színházépületet kérte, hogy a magyar előadások folytonosságát biztosíthassák. Úgy döntöttek, hogy nem tartanak nyári szünetet. A megegyezés helyett 1919. szeptember 16-án ultimátum érkezett, melyben a kormányzótanács közölte, hogy október elsejével haladéktalanul átveszi a Hunyadi téri színházat. Janovics Jenő pedig csak akkor maradhat a helyén, ha leteszi a hűségesküt. A magyar igazgató ezt a feltételt nem teljesítette. A Hunyadi téri színházban 1919. augusztus 20-án az évadnyitó előadást még megtartották, de szeptember 30-án délelőtt Janovics Jenő bejelentette, hogy másnap ki kell költözniük. Este, a Hamlet előadásán, óriási tömeg szorongott a nézőtéren. Az előadás végén senki sem mozdult a helyéről. A közönséget a katonák csak jóval éjfél után tudták kikergetni az épületből. Janovics Jenő feljegyzései megörökítik a legutolsó napokat, órákat, azzal a színháztörténet-írói módszerrel, melyet Bayer József, majd a kolozsvári színháztörténetben Ferenczi Zoltán alkalmazott: az igazgató írásában nemcsak emlékeit rögzítette; a dokumentumokat is közölte, így feljegyzésének forrásértéke számottevő, hiszen az iratok többsége elveszett. 323
