Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)

A vidéki színjátszás a két világháború között - Beszélgetés Székely Györggyel, a pécsi Nemzeti Színház egykori igazgatójával. Budapest, 2011. július 25.

volt, hogy ez a táncos-komikus szerepe, neki kellett volna megkapnia! Nagy ribilliót csapott. Mondtam neki, de Bandi, Pesten Ajtay Andor16 játssza ezt a szerepet! Erre nem tudott mit felelni, mert tényleg teljesen más karaktert kívánt a figura, és Kosztolányi Bronyi közelebb állt Ajtayhoz, mint ő. Kosztolányi vad szlovák volt egyébként, Bronyiszlav Kareny néven az­tán a pozsonyi főiskolának lett tanára, és fújt a magyarokra, annak ellenére, hogy itt végzett. De valami okból neki elszámolnivalója volt a magyarsággal. Itt mindenesetre nagy sikerrel játszotta Fekete Péter szerepét. Ezekben a konfliktusokban a szokásjog és a hiteles szerep­megfogalmazás ütközött igazából! Gajdó Tamás - Pécsett 1945-ben nem csak a nagyszínházban tartott a társulat előadá­sokat... Székely György - Pécsett 1931-ben megalakult a Janus Pannonius Irodalmi Társaság. Pécs mellett lakott a nagy szellemi kisugárzású Várkonyi Nándor író, tudománytörténész,17 aki körül a Janus Pannonius Társaságban gyűltek össze a pécsi művészeti élet szereplői. Én is bekapcsolódtam a munkába. Arra gondoltam, hogy a Pannónia Szálló18 színháztermé­ben, mely szemben áll a Pécsi Nemzeti Színházzal, különleges kis esteket lehetne rendezni. Egy előadást, két előadást - inkább csak bemutatót. A Halálból életbe című irodalmi estün­ket is itt játszottuk a nagyszínpadi premier után. A sorozat Pécsi kamaraesték címen futott. Koncerteket is tartottak Takács Jenőék19 és a zeneiskola szervezésében. A Pécsi kamaraes­ték keretében két olyan művet vittünk színre 1945. június 28-án, melyet sohasem adtak elő 16 Ajtay Andor (Fogaras, 1903. júl. 25.-Bp., 1975. máj. 9.): színész, rendező. Rákosi Szidi színésziskolájának elvégzése után 1929-ben a szegedi társulatban kezdte pályáját. 1932-ben a Vígszínház szerződtette. 1943- tól 1945-ig a Nemzeti Színház tagja volt. 1945-1948 között a Vígszínházban, 1949-1951-ben a Fővárosi Operettszínházban, 1951-től A Magyar Néphadsereg Színházában, 1959-től a Jókai Színházban, 1963-tól a Madách Színházban szerepelt. Eisemann Mihály Fekete Péter című operettjének címszerepét 1943. június 4-én játszotta először a Vígszín­házban. 17 Várkonyi Nándor (Pécs, 1896. máj. 19.-Pécs, 1975. márc. 11.): könyvtáros, művelődés- és irodalomtörté­nész. 1914-ben a budapesti tudományegyetemen magyar-francia szakra iratkozott be. 1916-ban behívták katonának. 1917-ben 80 %-os rokkantként leszerelték. 1921-re hallását is elveszítette. A tanári pályáról le kellett mondania. 1922-ben visszatért Pécsre, ahol 1924-től az Egyetemi Könyvtár munkatársa volt. Szako­zással és tájékoztatással foglalkozott. 1933-ban a pécsi egyetem bölcsészettudományi karán magántanárrá habilitálták. Nyugdíjba vonulása (1956) után a Janus Pannonius Múzeum könyvtárát rendezte. Jelentős sze­repet játszott Pécs irodalmi életének megszervezésében. Főtitkára és egyik alapítója volt a Janus Pannonius Társaságnak. 18 Az 1915-re Pilch Andor tervei alapján elkészült szecessziós stílusú szálló 1975-től Hotel Palatinus néven működik a pécsi Király utcában. 19 Takács Jenő (Cinfalva, 1902. szept. 25.-Kismarton, 2005. nov. 14.): zeneszerző, zongoraművész. A bécsi Zeneakadémián zeneszerzést tanult; 1926-ban zongoraművészi diplomát szerzett. 1927-ben szerződést kö­tött a kairói konzervatórium zongoraprofesszori állására. Ebben az időszakban hajóval és vonattal kétszer is bejárta Japánt és Kínát. Tanított a manilai egyetemen is; a Fülöp-szigeteken népzenét gyűjtött, s monográfiát írt a Fülöp-szigetek hangszereiről. 1939-ben tért vissza Magyarországra. Először a szombathelyi Városi Ze­neiskolában tanított zongorát, majd a pécsi konzervatórium igazgatója lett, vezette a városi zenekart és az ő feladata volt a hangversenyélet szervezése. 1952-ben Amerikába hívták, ahol tizennyolc évet töltött mint zongora- és zeneszerzés professzor. 312

Next

/
Thumbnails
Contents