Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)

Intézménytörténet - Incze Antal interpellációja a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez a művészi körökben még mindig folyó baloldali szervezkedés tárgyában az országgyűlés képviselőházának 355. ülésén. Budapest, 1943. december 15.

ja. (Palló Imre: Szégyene a magyar színpadnak!) Nem vagyunk mi puritán erkölcscsőszök, ezt is megmondom teljes nyíltsággal; azt is valljuk, hogy a színház igenis szórakoztasson is, vigyen el minket néha ebből a kegyetlen mából. De Önök is hirdetik tesztelt] túloldal, mi is hirdetjük reggeltől-estig, hogy milyen kegyetlenül nehéz az a próba, amely előtt állunk, milyen feladatok várhatnak reánk, amelyeket ki kell bírnunk, mert ettől függ megállásunk talán évszázadokra (Úgy van! - a szélsőbaloldalori), és akkor itt van ez a rendkívül magas budapesti színházi kultúránk (Palló Imre: Mételyezi a magyar jövő nemzedékét!), amelyre büszkék lehetünk, és kétségbeesetten, szomorúan kell azt látnunk, hogy ennek a budapesti színháznak - tudatosan nem mondom azt, hogy magyar színháznak, hanem ennek a budapesti színháznak - (helyeslés a szélsőbaloldalori), a mondanivalója kevés kivétellel ebből áll.

Nyíltan megmondom, hogy a mi színházunk az, amit a Földindulásban láttunk12 annakidején (Úgy van! Úgy van! - a szélsőbaloldalori), és amit Az első ben látunk.13 (Úgy van! Úgy van! - taps a szélsőbaloldalon.) Azt sem vitatom el, hogy egy olyan kiváló írónak, mint Zilahy, joga és kötelessége egy ilyen kényes és nehéz problémához hozzászólni, mint ahogy hozzá is nyúlt a Fatornyokban1'' (mozgás a szélsőbaloldalori), dicséret illeti meg érte, és mi nem azt követeljük, hogy nekünk a színház éjjel-nappal hangosan nacionál-giccset kiabáljon a deszkákról.

12 Kodolányi János drámáját Patkós György igazgatása idején a Belvárosi Színház vitte színre 1939. február lián. Az előadást Hosszú Zoltán rendezte. A főszerepet Páger Antal alakította. Illés Endre, az Új Időkben megjelent kritikájában így foglalta össze a színjáték lényegét: „az Ormánságban vagyunk, itt a gazdag, kemény, zsugori öreg parasztpár, velük viaskodik a lenézett, koldusszegény vő; a »kéregető asszony« mesterkedéseinek lesz áldozata a meghízott fiatalasszony; gyerek nincs, vagy ha van, az is elpusztul. Mi lesz az ilyen falu sorsa? Hogy kihalnak a családok, gazdátlanul maradnak a földek, sorra beszögezik az egyes porták kapuját. A magyarság - éppen a végeken - gyengül és pusztul; az ügyesek meg harácsolnak.” (Illés Endre: Halandók és halhatatlanok. Kiadatlan esszék és kritikák. Válogatta és sajtó alá rendezte Kónya Judit. Budapest, Szép- irodalmi Kiadó, 1990,451.)

13 Kerecsendi Kiss Márton Az első című színjátékát az Új Magyar Színház mutatta be 1943. november 13-án. A művet így foglalta össze Kenyeres Imre: „Mert miről van szó? Egy fiatal asztalosmester, Szabó Imre, jómódú parasztlány ura, egy reggelre megtudja, hogy sohasem lehet gyereke, mivel felesége meddő. Elsötétül előtte a világ, hiszen egész eddigi életében azért dolgozott minden erőfeszítésével, hogy majdan gyerekéből különb embert nevelhessen, s biztosítsa fölfelé kapaszkodását, társadalmi fölemelkedésének útját. Az ő fia már tanító lehet, annak a fia meg talán még több. Ezért érdemes élni.” (Diárium, 1943, 287.)

14 Zilahy Lajos Fatornyok című drámáját a Nemzeti Színház Kamaraszínháza vitte színre 1943. december 12- én. A Protestáns Szemlében Máthé Klára így vázolta a mű problematikáját: „Zilahy [...] most ezzel a disszi- miláció és asszimiláció kérdését felvető darabbal is rátapintott a közönség vérző és fájó pontjára. Finom írói eszközökkel nyúl a sebhez, sehol sem használ időszerű propagandahangot, sem túlhatásos drámai eszközöket. Nem késsel gyógyít, ehhez Zilahy vagy túl finom vagy túl óvatos, hanem röntgensugárral: az igazi író jó szemének mindent átvilágító röntgensugarával. A színpadon négy ember keresi a maga „fatornyait”: Kriegs mérnök és erdélyi származású felesége, Kriegs mérnök öccse és zsidó származású felesége. A négy nehezen, de húsz év alatt mégis asszimilálódott embernek régi gyökereit tárja fel a kor problémája: a faji hovatartozás kérdése és a honi föld hívó, parancsoló szava. Kriegs mérnök hazamegy Németországba, míg felesége itt marad fiával, akivel Kriegs „fizetni akar” a magyar föld iránta tanúsított jóságáért. Öccse pedig, akit már Kissnek hívnak, felháborodva utasítja vissza bátyja ajánlatát, hogy váljon el feleségétől, aki érvényesülésének útját állja.” (Protestáns Szemle, 1944,44-45.)

264