Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)
Intézménytörténet - „Van-e tudomása a miniszter úrnak arról...” Interpellációk a képviselőházban 1943 őszén
„Van-e tudomása a miniszter úrnak arról...” Interpellációk a képviselőházban 1943 őszén A második világháború negyedik esztendejében már világosan körvonalazódott, hogy Németország és szövetségesei a háborút elveszítik, s a kormányzó politikai rétegnek előbb vagy utóbb mennie kell. A Szociáldemokrata Párt volt ekkor Magyarországon az egyetlen olyan legális politikai erő, mely minden eszközzel arra törekedett, hogy Magyarországot távol tartsa a világégéstől. A hatalmon lévő jobboldalnak az volt a legfőbb célja, hogy elhallgattassa, megfélemlítse azokat, akik a baloldali eszmékkel rokonszenvezve a szociáldemokrata pártot támogatták. Mivel érveltek? Természetesen azzal, hogy a forradalmak idején ez a párt a kommunistákkal szövetkezve a nemzet ellen fordult, ezért súlyos felelősség terheli Trianonért. Az angol-amerikai csapatok 1943. július 10-én Szicíliában partra szálltak. Nem sokkal ezt követően, 1943. július 31-én a Független Kisgazdapárt nevében Bajcsy-Zsilinszky Endre és Tildy Zoltán a miniszterelnöknek átnyújtott memorandumban sürgette, hogy Magyarország kössön különbékét. Két héttel később a párt országos értekezlete jóváhagyta a Szociáldemokrata Párttal kötött szövetséget. Azzal a párttal működtek együtt, mely határozott programmal készült a világháború utáni élet újjászervezésére. Ebben a munkában nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a színházi élet reformját is végrehajtsák. Igazságot kellett szolgáltatni azoknak a művészeknek, akik a zsidótörvények miatt elveszítették állásukat, s azoknak, akiket politikai nézeteik miatt adminisztratív eszközökkel nem engedtek érvényesülni. Ezekkel a törekvésekkel párhuzamosan a színház a jobboldali, szélsőjobboldali politikai mozgalmaknak is a látókörébe került. Nem elégedtek meg azzal, hogy a színházi életben már csak egy-két zsidó művész tevékenykedett, azt akarták, hogy a színházat mindenestül propagandájuk szolgálatába állítsák. Jól szemlélteti a helyzetet a Függetlenség című „félhivatalos” kormánylapban 1943. október 30-án megjelent Ki a Nemzeti Színházból című írás alábbi részlete: „Az állam első műintézete kizárólag a faji öntudattól áthatott tisztult művészet, a makulátlan hazafias érzés otthona lehet. Akinek ez nem tetszik, távozzon onnan. Aki nem ért egyet a keresztény és nacionalista felfogással, amit Szeged óta vall a színházat fenntartó magyarság, az keressen más érvényesülési teret magának. Menjen a Goldmark terembe, s ott ölelkezzék azokkal, akik a maguk fajiságának kifejezőiként a zsidóság művészei. A Nemzeti Színházban nincs helyük. Ez nem politika, hanem egyszerűen a magyar öntudat kérdése.” Ebben a szellemi környezetben nehéz számon kérni színházigazgatókon, rendezőkön, drámaírókon az európai mintákat követő, a világszínházi tendenciákat reprezentáló repertoár összeállítását. 249
