Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)

Intézménytörténet - „Van-e tudomása a miniszter úrnak arról...” Interpellációk a képviselőházban 1943 őszén

Az erőteljes politikai nyomást jól szemlélteti, hogy 1940-ben még a Vígszínház igazgatójának, a színművészeti kamara válaszmányi tagjának, Harsányi Zsoltnak XIV. René című regényéből készült színjáték vidéki előadásait is betiltották.

Még beszédesebb az a levél, melyet Harsányi Zsolt 1943. szeptember 9-én Keresz- tes-Fischer Ferenc belügyminiszternek küldött: „Kegyelmes Uram! Zsindely Ferencné őnagy- méltósága biztosított arról, hogy Illyés Gyula színdarabját politikai szempontból kegyes lesz átlapozni, a szóban forgó darabot tisztelettel megküldöm címedre. Hálásan megköszönöm előre, hogy ezt a fáradságot vállaltad. Nagyon kérlek, hogy amennyiben a darab egyes helyén politikai elgondolásaid vannak, és azt közölheted velem, légy kegyes erről néhány sort lediktálni, és nekem elküldetni.”1

Illyés Gyulának A tű foka című drámája sem akkor, sem azóta nem került színre. Mondhatnánk erre, hogy semmi különös nincs abban, hogy a kezdő színpadi szerzőt, a népi írók közé tartozó Illyés Gyula drámáját nem vihette színre ekkoriban a Vígszínház, az viszont feltűnő, hogy a két világháború közötti szellemi élet vezetőjét, az írófejedelemként tisztelt Herczeg Ferencet is támadások érték.

Herczeget — emlékirata tanúsága szerint — meglepte, hogy a Fecske és denevér című komédiája „bizonyos izgalmakat idézett elő”: „Némelyek politikát csináltak az irodalomból. Ilyesmire el voltam készülve, de meglepett, mikor a MEFHOSZ [Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége] nevű egyetemi diákszövetség fölírt a kultuszminiszterhez, tiltsa le a Fecske és denevért a színpadról. Azt a benyomást nyertem, a diákok »az ifjúság megsértése« címén kívánnak elégtételt. Mintha az ifjúságot, az emberi élet egy átmeneti állapotát, egyáltalában meg lehetne sérteni! Petőfire kellett gondolnom: a Pilvax-ifjak vajon mit szólnának, ha megtudnák, hogy a dicsőséges harc, amit száz évvel ezelőtt a hatósági cenzúra ellen indítottak, ilyen nyomorúságos eredményhez vezetett?

Valamelyik orvosi egyesület női osztálya ugyanilyen kéréssel fordult a kormányhoz, hogy tiltsa el! Hölgyeim, gondoltam magamban: ezért ugyan kár volt utat törni a feminizmusnak, ennyi az imádságos kávésnéniktől is kitelt volna. Mivel az orvosnők levélben értesítettek engem, milyen kérelemmel fordultak a miniszterhez, illőnek találtam, hogy válaszoljak. Azt írtam: »Tudomásul veszem, hogy az orvosnők a rendőrhatóságilag irányított költészet hívei, és ezek után sem irodalmi, sem egyéb kulturális kérdésekről nem óhajtok velük eszmecserébe bocsátkozni.«”2

Az esetről töprengő Herczeg nagyon fontos megállapítással tette érthetővé, miért válthatott ki olyan heves reakciót a darabban szereplő And nevű negyedéves orvostanhallgató leány - eszes, jellemes és jóravaló ember -, aki szerelmi ügyekben a férfi szabadságát követeli a nőnek: „Az átlagos színházlátogató csak azt fogadja el valóságnak, amit már megszokott a színpadon. Ő nem képes arra, hogy az élet igazságait a kulisszák közé vetítse. And alakját nem érzi igaznak, mert a Fecske és denevérben találkozott vele első ízben.”3

1 Harsányi Zsolt levele Keresztes-Fischer Ferencnek, Budapest, 1943. szeptember 9. Másolat. OSZK SZT Irattár 374, kronológia

2 Herczeg Ferenc: Emlékezései. Hűvösvölgy. A szöveget Győri János gondozta. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1993. 248-249.

3 Herczeg Ferenc: i. m., uo.

250