Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)

Intézménytörténet - Hevesi Sándor beszéde a Nemzeti Színház évadnyitó társulati ülésén. Budapest, 1922. augusztus 22.

Ezek után nem nehéz megállapítani: milyen természetű az az új magyar dráma, amelyet hitem szerint a Nemzeti Színháznak elsősorban ápolnia kell. Ez nem lehet más, mint a réginek szerves továbbfejlődése. Azzal természetesen számolnunk kell, hogy mindenütt a világon a nagyvárosokban külön élet fejlődött, külön világ, külön nyelv. Külön dráma, így külön színházak is épültek e drámák számára. Nem lehet azt állítani, hogy ez a világvárosi dráma és színház mindenestől nemzetközi és gyökértelen, néha nemzeti karaktere is van, néha mély is, akárhányszor gazdagodás - persze nem egy tekintetben hanyatlás, főképp, ami a nyelvet illeti. Az effajta drámai terméssel szemben a Nemzeti Színháznak már csak ezért is könnyű a helyzete, mert ennek természetes fogyasztói a magánszínházak, amelyek, legkivált minálunk, igen hasznos szerepet töltenek be, s magasabb rendű irodalmi próbálkozásoktól sem riadnak vissza. A Nemzeti Színház tehát, mely a legsikeresebb színpadi zsurnalizmust sem ölelheti a keblére, s mint a magyar nyelvnek hivatott őre is csak óvatosan járhat el, minden alkalommal nyugodtan megvárhatja, melyik erjedő és forrongó mustból válik igazi bor, ami kiállja az idő próbáját, megbirkózik az idő kritikájával: az utóbb helyet nyerhet a Nemzeti Színházban, akármelyik színház volt is a bölcseje.

De ha a Nemzeti Színház elsősorban arra a drámai termelésre lesz is tekintettel, amely a nagy, irodalmi hagyományok útján jár, ha egy új Madáchot, egy új Katonát les is állandóan: ez nem jelent annyit s nem is jelenthet annyit, hogy nem számolva a színpad sajátos természetével és követelésével, merőben drámaiatlan és színpadra nem való kísérletekkel próbálkozzék csak azért, mert azokban irodalmi törekvések nyilvánulnak.

A Nemzeti Színház irodalmi intézmény, de egyúttal testestől-lelkestől színház, nem múzeum és nem kísérleti állomás. Amily végzetes hiba volna, ha a merő színpadi ügyesség, a közönség gyöngéire való sikeres számítások előtt megnyitná kapuit, éppoly lejtőre siklanék, ha a színpadon meg nem eleveníthető, bár nem írói érdemek nélkül szűkölködő színművekért mozgatná meg a művészszemélyzet és a színházi közönség bonyodalmas gépezetét. Vannak írói értékek, melyeket a színház nem honorálhat. Mi drámairodalmat akarunk, vagy olyan irodalmat, mely a színpadon válik teljessé, amely a maga belső értékeit drámailag tudja kifejezni, s amelynek végső hatásához kell a színész és a közönség. Mi az irodalmat és a színházat egyszerre akarjuk, s külön-külön egyikkel sem érhetjük be.

Amíg a Nemzeti Színház a mostani, nagy épületébe van szorítva, és sem a Várban, sem az Urániában nem játszhatik:6 nem lehet olyan édesanyja az ifjú tehetségeknek, mint óhajtaná, mert a gyermek talán megélne, de ebbe az anya okvetlenül belehalna. Ebben a nagy színházban egy bemutató előkészítése annyi munkába kerül, a fél- vagy balsiker annyi kára a színháznak, s oly hiábavaló megterhelése a művészi személyzetnek, hogy ily irányú kísérletezésekre a színház csakis akkor fog berendezkedhetni, ha - ami kívánatos volna is - rendelkezésére áll majd egy kisebb színház, ami remélhetőleg minél hamarabb meg is lesz.

A Nemzeti Színház szívesen hoz áldozatot a fiatal irodalomért, de önmagát még azért sem áldozhatja fel.

6 Hevesi Sándor itt arra utal, hogy korábban, a Nemzeti Színház a Várszínházban is tartott előadásokat; Ambrus Zoltán pedig ott akarta kialakítani a kamaraszínházat. Az épület azonban nem volt alkalmas erre; karzata 1924-ben leszakadt, s végleg bezárták. Az Uránia pedig többször is szóba került mint olyan játszóhely, mely alkalmas lenne, hogy ott a Nemzeti kamaraszínháza működjön.

232