Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)

Levelek 625-859.

amíg ezeknek kérgén, amíg a pártok falain át tud törni, amíg saját idegenkedését is legyőzve, össze tud tegeződni a maga választotta új világgal. Visszatérés pedig nincs, háta mögött bezárulnak azok az ajtók, amelyek épp ellenkezőleg, az alulról érkező író előtt olyan szívélyesen, csalogat ón kitárulnak.

Miért ragaszkodtam mégis oly szenvedélyesen ehhez az útirányhoz? Mert alighanem nem tehettem másképp. Bizonyára nem a szegények iránti szánalomból, mert a részvét nem eléggé önző indulat ahhoz, hogy egy egységes magatartást, egy nagyobb művet vagy művészi alkotást kibonthasson magából. Bizonyára nem is csak a polgári erkölcsök iránti megvetésemből, mert sem ez, sem a nyomán fakadó harag magában nem alkalmas a teremtés gesztusára. Bizonyára nem is csak annak a belátása, hogy a tőkés termelési rendszer túlélte magát. Egy sokféle, bonyolult érzelmi és értelmi tényezőkből szorosan összeálló indulat irányított, mely elégedetlenségemben s emberi megalázottságomban nyílegyenesen ahhoz a réteghez vezetett, mely a legelégedetlenebb és a legmegalázottabb. Ez az indulat éppoly pontosan működött, mint a test egyensúly érzéke, bármerre fordultam, a legkisebb igazságtalanság is kibillentett; így jutottam el — mint akit a rémület vonz — azokhoz, akikkel a legtöbb s a legnagyobb igazságtalanság esik.

így jutottam el, s mivel az, amit magam mögött hagytam, nem ismeretlen számomra, s nem vonz, itt maradok. Húsz év múltán, ha Ont, a proletárból lett írót ma az a veszély fenyegeti, hogy jobbfelé hajlik el, a polgárból lett írónak talán az ellen kell védekeznie, nehogy túlságosan balfelé kanyarodjék. Önnek az ellen, hogy művészi érdeklődését ne fordítsa le egy osztályával szemben igazságtalan politikai formulára, a volt polgárnak, hogy politikai érdeklődése ne hamisítsa meg művészi igazát. Mindkettőnek fejlődése, mint minden művészé, kardélen fut, s ijesztően nehéz (és szép) dolog egyensúlyt tartani.

S ezzel vissza is jutottunk ahhoz a megfigyelésemhez, hogy a polgárból lett szocialistának, bizonyos próbaidő leteltével, miért könnyebb kitartani eredendő forradalmisága mellett, mint az autodidaktánknak! Önről, kedves barátom, mint említettem, mostanában vélem megállapítani, hogy oly lelki átalakulás kezdeteit éli, amely észrevétlenül, nyilván akaratán és tudtán kívül előkészíti a világgal való kibékülésre. A radikális támadás dallama: az elégedetlenség, mind le- fogottabb in concreto és in abstracto. Első előjelei mutatkoznak meg annak, amit a polgári esztétika „elmélyülés"-nek, „magábaszállás”-nak, „érettség"-nek nevez. Megmutatkoznak gondolkodói habitusában s megmutatkoznak mostani verskötetében.

Versei megindítóak. De az a lélekállapot, amely bennük oly elragadó kifejezésre talált, ha a politika nyelvén szólal meg, erősen veszít hiteléből, bizonyságául annak, hogy a művészi forma valóban az a különös edény, mely mindig egy magasabb igazságot szűr ki. Igen, versei most lemondóbbak, lágyabbak, édesebben búcsúzkodnak, j az emberi élet egy korszakát hitelesítik, mely éppúgy feljegyzésre érdemes, akár a nyers, önhitt ifjúság, akár az elmúlás pillanata: a művész — aki csak a maga véges életéről számol be — különböző fejlődési korszakainak töredékeiből állítja össze művét. De mihez kezdjen a politika, mely öröktől fogva való s örökké fog tartani, az egyes ember életének lágyabb korszakaival? A politika, amelynek a maga nagy ívéhez a legkeményebb, szívósabb, rugalmasabb anyagra van szüksége, mely gyakorlóinak csak kemény támadó korszakait tudja felhasználni, a legritkább esetben életük teljes, külön kis ívét? A művész születésétől

74