Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)
Levelek 625-859.
mert anyagi létében óhatatlanul új érdekei támadtak - ezeknek ellen tudna állni! Nem csak azért, mert akarva, nem akarva hatása alá kerül új környezetének, mely - mint a behódolt népek civilizációja a barbárokat — áthasonlítani igyekszik az alulról jött hódítót. Nem csak mert az új, vendéglátó osztály izgatja művészi kíváncsiságát, s ezáltal fogékonyabbá teszi életformái iránt! Hanem főképp és elsősorban, úgy gondolom, mert a művész, bár mindig támadja művében a meglevő világot, de ugyanakkor azonosulni is igyekszik vele. Mert munkájának egyik műhelytitka, hogy egyképp örömet kell lelnie abban, amit szeret, j abban, amit gyűlöl, hisz nyersanyagát csak akkor tudja méltón megmintázni, ha előbb minden porcikáját megismerte és magáévá tette. Végül, mert a művész is megöregszik, s nemcsak küzd, de el is fárad, nemcsak örökké szeretne élni, de el is múlni minden pillanatban. így történhetik, hogy a proletár vagy paraszti sorból származó művészt életének és érvényesülésének egy bizonyos szakaszán túl épp az a művészi indulat teszi gyakran alkalmatlanná osztálya képviseletére, amely pályája elején osztálya képviselőjévé tette. Tovább kell mennem egy lépéssel. A politikus hajlamú autodidakta művészt ez útszakaszán nagyobb veszély fenyegeti, mint a nem politizálót, mert mi sem könnyebb, mint hogy félreismerje eleven és igazságos művészi kíváncsiságát, félremagyarázza ennek eredetét, s politikailag helytelenül fogalmazza meg eredményeit. Az ítélkező értelem minden bizonnyal könnyebben téved, mint az az alkotói ihletnek nevezett különös szenvedély, amely tárgyát, a világot, szinte tévedhetetlen biztonsággal a súlypontjánál fogja meg. On, kedves barátom, úgy gondolom, mostanában érkezett el pályájának arra a részletére, ahol az elgörbülés legélesebb veszélye fenyeget, s ahol nagy tehetségének minden erejére szüksége lesz, hogy hű maradhasson... nem, nem csak az osztályhoz, de önmagához is! Szeretném magam oly világosan kifejezni, hogy félreismerhetetlen legyen Ón iránti rokonszenvem s nagyrabecsülésem, melyek aggodalmaimat útnak indították. író vagyok, és szocialista vagyok. Mintegy húsz éve, hogy írni kezdtem, s keresem azt az egyre menekülő, talán utolérhetetlen, de csak rám váró kifejezést, amellyel elmondhatom önmagamat, meggyőződésemet. Sokszor találkoztunk ez idő alatt, s gyakran szétváltunk, j hadd mondjam meg Önnek hálával, e helyt is, hogy sokat tanultam barátságunkból, még többet akadályaiból. S hadd tegyek még egy vallomást - mely ugyan magamról szól, de azért Ónt magyarázza, j minthogy az ügy érdeméről beszél, alanyibb is lehet, mint egyébként illendő volna —, azt a vallomást, hogy nekem ma alighanem könnyebb kitartónak lennem, mint Önnek. A polgárságból származó művésznek — mint nekem is - száz szempontot, szokást, ideges érzékenységet, ízlésbeli ellenállást kell önmagában leküzdenie, míg eljut oda, hogy szocialista ne csak a szájával s a bőrével legyen. Összehasonlíthatatlanul nehezebb a dolga, mint a proletárnak, akinek osztályhelyzete már eleve megszabja forradalmi irányát, akinek legföljebb ha anyagi akadályokat kell legyőznie, de személyes tapasztalatokból, helyszíni indulatokból s környezetének alája sűrűsödött sorsából olyan jeligét kap útravalóul, amely hosszú ideig megfellebbezhetetlen marad. A polgári művész?... Ha átjutott családjának, környezetének, életrétegének nem lebecsülendő ellenállásán — aminek gyakran kenyerének elvesztése az ára —, a túlsó oldalon, ahová igyekszik, ismét csak idegenkedve fogadják, bizalmatlansággal, gyakran ellenszenvvel, legjobb esetben a politikai fegyvertársat megillető, de tartózkodó udvariassággal, s hosszú időbe telik, 73
