Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)
Levelek 625-859.
Hogy utóbbiakban szépítés nélkül vall a visszaemlékező, azt Déry naplófeljegyzései is alátámasztják, aki „szándékos elhidegülés”-t emleget, s augusztusban pedig egyenesen véglegesnek látszó elválásfélét jelent be (lásd Halál, 312). Ezeket a hirtelen felindulásban lefirkantott szavakat azonban nem kell komolyan vennünk. 661. D. T. - GELLÉRT OSZKÁRNAK 1936. júl. 7. A „végleges elválás” nem Thury Zsuzsával (s nem is a háttérben őrködő Nagy Étivel) következett be, hanem a Nyugatial. Amelyre — mint i-re — a pontot az alábbi levél tette fel. Déry szövegének értelmezéséhez tudnunk kell, hogy 1935 januárjától a Nyugat a korábbi évi 24 füzetről áttért a havonta egyszeri megjelenésre, s előfizetőit illetménykötetekkel kárpótolta. Ügyes és eredményes fordulat! Az előfizetők az elmaradt 12 füzet helyett évi 8-10 kötetet vehettek kézhez. A kiadó pedig ezen az úton hozzávetőleg 300-400 biztos vevőhöz jutott (ennyire becsüli ugyanis az irodalomtörténet az előfizetők - üzleti titokként kezelt - számát). jj SS Igen tisztelt Uram! Tegnapi rövid beszélgetésünk folytatásaként engedje meg nekem, mint a Nyugat közel 20 éves munkatársának, hogy elmondjam beszélgetésünk kapcsán kialakult véleményemet. A Nyugat megnagyobbította könyvkiadó vállalatát. Tudomásom szerint ebből az alkalomból több munkatársát felszólította arra, hogy írjanak számára egy kötetet. Én ebben a megtiszteltetésben nem részesültem. Bevallom, arra gondoltam, hogy ha másért nem, a 20 éves munkatársi viszony szolidaritásából a Nyugat legalább formai érdeklődést fog tanúsítani, vajon nem volna-e kiadható munkám. Hogy ez az udvariassági gesztus is elmaradt, annak tudtam be, amit már jó ideje kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy a Nyugat nem szívesen foglalkozik munkásságommal. Mivel azonban megtanultam, hogy írói művem védelmében nem szabad visz- szariadni az alázatosságtól és a túlbuzgalomtól, felszólítás nélkül is eljöttem tegnap Önhöz, felajánlkozni. On, igen tisztelt barátom, felvilágosított arról, hogy a vállalat elsőnek Proustot fogja kiadni, s négy-öt magyar írót, akiket név szerint megemlített. Hozzátette ehhez, hogy ezeknek az íróknak a könyvei már készen is vannak, s hogy 1938 előtt mások kiadására már nem kerülhet sor.' Az említettek kitűnő írók, akiknek kiadását csak helyeselni tudom. De felhívom a Nyugat figyelmét arra a körülményre, hogy ezek az írók bármilyen másmilyen kiadónál is el tudják helyezni műveiket. Az a véleményem, hogy a Nyugatnak — ha kénytelen is anyagi érdekeire 38
