Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)

Függelék

személyes tapasztalatok és élmények fontosságát, csak van úgy, hogy néha hihetetlen csekély és jelentéktelen élményekből fakadnak a legmélyebb írások.

Mint ahogy jól tudjuk, néha egy-két sorból születnek meg a leggigantikusabb hervadhatatlan költői alkotások. Arany János Buda halála még a költő lelkében pihent, de élt ez a pár sor, mely az egész eposzt előhívta:

„Én ez avart jártam; tűnődve megálltam:

Egy régi levélen ezt írva találtam.”

Vörösmarty Szép Ilonkaja megint csak két sorból született:

„Hervadása liliomhullás volt:

Ártatlanság képe s bánaté.”

Az írók nem dolgoznak másképpen, mint a költők. Néha egy első pillanatban alig észrevett, jelentéktelennek látszó epizód tragédiák forrását fakasztja fel, máskor hihetetlen, egész életeket romba döntő vagy újjáépítő sorsdöntő események írói szempontból sem pluszt, sem mínuszt nem jelentenek.

A programféle dokumentumgyűjtés mindig, minden esetben felette kockázatos eset volt, még a legnagyobbaknál, a legkiválóbbaknál is. Az ilyesmi csak úgy ér valamit, ha az írónak egy születendő témájához szükséges az adat, dokumentumgyűjtés. Ez is száraz adathalmaz marad, ha intuíció nem támogatja. És nagyon sokszor a sok adatot, a sok részletrajzot, a tudat alá kell temetni, mert ez válik a munka hasznára. De témavadász útra elindulni — ez csak a dilettánsok szokása, akik rendesen eredmény nélkül jönnek vissza, vagy olyan eredménnyel, melyért igazán kár volt elindulni.

A programszerűség azonban legalább az irodalomban keveset ér, és talán még kevesebbet a programhoz való adatgyűjtés. Tudunk kiváló írókról és hírlapírókról, akik morfinisták, kokainisták közé záratták magukat, de írásaikból megint csak az az érdekes megfigyelés bontakozott ki, hogy érzi magát egy egészséges elméjű és etikai érzésű ember a szerencsétlen, beteg lelkek között.

A megfigyelés a legfontosabb dolgok egyike, de korántsem maga az alkotó, teremtő művészet, hanem mondjuk annak egyik igen fontos segítő munkatársa. Nélküle nem lehet dolgozni, de ő nem végezhet el az író helyett semmit, ami az intuíció, fantázia, megsejtés, kitalálás dolga lenne. Csak akkor jöhet az alkotó segítségére, mikor az már meglepte, szorosan magához ölelte, magáévá tette, birtokába vette témáját, akkor aztán jöhet az alátámasztás, a bizonyítás, a dokumentumok felvonultatása.

Ha az íróember a betörők, a banditák lelkivilágát akarja megfesteni, annak nem az a legfontosabb, hogy hónapokig, évekig betörők vagy banditák között éljen, mert akkor megint csak arról tud számot adni, hogy érzi magát egy tisztességes, becsületes ember, ha a sötét alvilágba kerül. Ha igazán egy bűnöző lelkivilágát akarja megfesteni,

282