Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)
Függelék
akkor fantáziájában építse fel, konstruálja meg annak lelki arcképét, aztán próbálkozzon a dokumentum, a bizonyítékok gyűjtésével, amennyiben módja van reá. Twain Mark hervadhatatlan munkájában: A koldus és királyfiban nagy művészettel formálja ki az igazságot, hogy a koldusok és tolvajok közé tévedt királyfi, bár mindent lát, mindent tud róluk, velük él, és - mégis minden ízében, utolsó csöpp vérében is királyfi marad, a legpokolibb megaláztatások között. Ha ez a királyfi regényt írt volna kalandjáról, nem a banditák, elesettek, csavargók világa elevenedett volna meg előttünk, hanem egy minden ízében királyi lélek szörnyű megpróbáltatása. Szinte már nem is volna szükség bizonyítgatni, hogy milyen kevés pluszt adhat az irodalomnak, ha az írók rikkancsok, fegyencek, gyógyíthatatlan iszákosok, deportáltak közé csempészik magukat és rövidebb vagy hosszabb ideig azok életét élik. És mégis egy a művészet világából vett erősíték: Leonardo da Vinci szögmérővel pontosan lemérte, hogy milyen elhajlása van az ajaknak, mikor mosolyog, de a Mona Lisa mosolyát nem a szögmérőnek köszönhetjük. Az a művész lelkének halhatatlan visszfénye. Pesti Hírlap Vasárnapja, 1932. júl. 3., 27. sz., 17. Fjordok A természetben is állandó a harc, akár az emberek között. De míg az emberek küzdelmének többnyire visszataszító háttere van, következménye pedig vér, halál, pusztulás; míg az emberi lélek forrongó indulataitól fűtött harc csak disszonáns, sötét zűrzavar, a természeti erők és elemek legvadabb birkózása is valami egységes magasztos harmóniába olvad és szépíti a földet. Avagy nem szép a szivárvány íve, amit a felhőkárpittal viaskodó napsugarak hoznak létre, amint millió színné bomolva törnek meg a páracseppeken? Vagy nem félelmetesen szépséges-e a viharzó tenger, amint az orkán bömbölve túrja a szürke víztömeget, és habzó hullámgörgetegek ádáz csatája szántja felületét? A természeti hatalmak viaskodásának eredménye rendszerint valami pompás tünemény vagy megkapó természeti látványosság, akár építik, akár rombolják a földet. Természeti erők romboló ereje teremtette azokat a mélyen bevágódó, sokszor ezerfelé elágazó, kanyargós, zegzugos, meredek sziklafalakkal övezett pompás tengeröblöket is, melyeket közönségesen fiordoknak nevezünk. Az emberi agy képzettársító munkája révén önkéntelenül a magas Észak, Norvégia, az éjféli nap országa ötlik eszünkbe a „fjord” szó hallatára. (Mindjárt itt jegyezzük meg, hogy helyesen kiejtve „fjór”-nak mondják.) Valóban, az egész világon alig van hely, ahol olyan gazdag és változatos lenne a tengerpart tagozódása, mint ebben a gyéren lakott, terméketlen országban. Lépten-nyomon éles beszögellések szakítják meg a szárazföld egyenletes vonalát, s a megszaggatott part gigászi fésűként nyúlik be az óceánba, melynek fogai azonban nem egyenesek és párhuzamosak, hanem szeszélyesen megtörtek, kanyargók, elágazók. Közöttük pedig az öböl valóságos útvesztőket alkotva nyomul 283
