Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)

Függelék

egy dorongot kap a kezébe, amivel a tamburint ütögeti. És énekel hozzá, tréfálkozik, gúnydalokat farag. Természetesen az ellenfélről. Felsorolja a vetélytárs hibáit, jellemfogyatkozásait, baklövéseit, és hatásos hasonlatokkal, csattanókkal fűszerezi mondó- káját. Az ellenfél persze nem hagyja annyiban a dolgot és még hatásosabb gúnyversekkel próbálja letromfolni a másikat. Aki jobban tud énekelni, tréfálkozni, aki jobb poéneket talál ki, amikre nem lehet visszavágni, aki előbb nevetteti meg a hallgatóságot: az a győztes. S noha a küzdelem vér nélkül, csupán szellemi téren folyik: eredménye komoly, mert a győztes a győzőt megillető minden megtiszteltetésben részesül, igaza elismerésre talál, a legyőzött pedig olyan nevetségessé és lehetetlenné válhatik törzsében, hogy nemritkán kivándorlásra kényszerül. Nem csoda tehát, hogy a tréfás ének- és viccpárbajt vívó ellenfelek lelkűk legmélyén dühhel és elkeseredéssel küzdenek egymás ellen, és a gúnydalokat kísérő komikus tánc és testtartás indulatoktól forrongó bensőt takar, ami néha bizony kiütközik a viaskodók eltorzult arcvonásain.

Bármily komoly is az „ügy”, bármennyire megsértette is egymást becsületében vagy tulajdonában két eszkimó, a tüzes indulatok rendszerint csak ilyen énekpárbajokban vezetődnek le és találnak enyhülést. Bölcs és messzemenő belátás vezette erre a megoldásra az északi sarkvidék lakóit. Az örök jég és a sarki fény hazájában csak úgy tudnak megküzdeni a természet örök mostohaságával, ha minden ember összefog és nem fecsérli el erejét egymás közti súrlódásokban. Nem törnek egymás testi épségére és életére, mert közös érdek, hogy mindegyikük ép és erős állapotban tudjon dolgozni a köz javára. Nem forgácsolják szét erőiket, hanem összetartanak, segítik egymást, mert csak így teremthetnek maguknak életlehetőségeket a hat hónapos jeges éjszakák, a süvítő hóviharok, a végtelen jégmezők zordsága közepette. A természet nem nyújt nekik módot arra, hogy vérontással pazarolják az időt s gyengítsék egymást, hanem összetartásra, egymás életének kímélésére szorítja őket, mert abban a nagy és örök küzdelemben, amit az eszkimók folytatnak, hogy fenntarthassák magukat a ködös jégvilágban, a törzs minden egyes emberére szükség van. A jégvilág kemény megpróbáltatásai között csak egyesült erővel lehet kiharcolni a mindennapi kenyeret a természettől. Az egész eszkimó társadalom és életberendezkedés a kölcsönös segítség és megértés elvén alapszik. Ha a törzs egyik tagja keskeny kajakján fókavadászatra indul, rendszerint egész csapat törzsbéli kíséri és odaadóan támogatja a zsákmány megszerzésében, mint ahogy általában mindenben készséggel sietnek egymás segítségére, és súrlódások, civakodások a legritkább esetben fordulnak elő közöttük. Sőt gyakran még „nőügyeket” is kölcsönös megegyezéssel simítanak el, és a férjek egyszerűen — kicserélik egymás feleségét. A kemény, létért való harc visszatükröződik az eszkimók életmódjában, ruházatában, fegyverzetében, általános társadalmi berendezkedésében. Mindenütt egy és ugyanaz a cél: minél jobban kihasználni azt a kevés lehetőséget, amit a mostoha, ellenséges természet nyújt, s ennek érdekében szövetkezni, összetartani, kímélni egymást, és a köz érdekeit fölébe helyezni az egyén sérelmeinek, mert különben — elpusztulunk!

280