Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)
Levelek 625-859.
hatunk-e egymás mellett, úgy, hogy egyikünk se szenvedjen túl sokat. Ha lelkiismereted szerint úgy döntesz, hogy igen — ami annyit jelentene, hogy én tévedtem ítéletemben, amit sajnos nem hiszek akkor még egy utolsó alkalommal engedelmeskedem neked. Tudod rólam, hogy lojális vagyok, ezért merem ezt az elhatározásomat ilyen nyíltan megírni neked, r nem félek attól, hogy pressziónak nézed. De egyben kérlek is arra, hogy vizsgálatodban se adj neki szerepet, s a következményektől függetlenül határozzál! Ha nem találsz magadban elég szeretetet irányomban vagy elég tehetséget, hogy ezt az életben is — nemcsak szóban — kifejezésre juttasd, akkor amúgy is kár volna próbálkozni, a legrövidebb idő alatt kiderülne a tévedés. Nem is kell írónőnek lenned ahhoz, hogy lásd, ebben a levélben én vagyok a kérő — s nézd el nekem, hogy egy olyan fajta, aki nem fogad el kevesebbet, mint amennyit kér. Tibor júl. 4. 1938. dec. 16.<- -^1941. jún. Emlékeztetünk Kurosawa A vihar kapujában című filmjére, amelyben öten ötféleképpen emlékeztek ugyanarra a közösen átélt eseményre. Valami hasonló játszódott le előttünk, amikor szembesítettük Déry fenti súlyos és tömör „szakító levelét” azzal a visszaemlékezéssel, amellyel a címzett, Thury Zsuzsa ajándékozott meg minket annak idején. A kisebbik eltérés: Thury az elválást időben egy évvel korábbra hozta. Ennél sokkal érdekesebb, hogy az érzelmek megváltozását kevésbé dramatizáltan, mi több, játszi eleganciával adta elő, bagatellizálva a lényeges és döntő indítékokat. Az alábbiakkal kezdve: Érzelmekkel, szerelemmel színezett barátságuk „tartott 1938-ig. Ekkor egy napon azt mondta Tibor: — Átmegyünk a Japánba, römipartit beszéltem meg Sándor Kálmán barátommal.” Közbevetőleg jegyezzük ide: Sándor Kálmán (1903-1962) robbanékony, elveiért minden körülmények között kiálló írástudó volt. A baloldali fiatalok életútját járta a Galilei-körtől felsőfokú tanulmányainak párizsi időszakáig, ahol József Attila évfolyam- társa és barátja lett. Hazatéve újságíróként kereste kenyerét, a Népszava, az Újság munkatársa volt. Mint szépíró a pályakezdés avantgárd elemeit sikerrel építette bele kritikai élű, a groteszket és szatírát súroló kifejezésmódjába. Adjuk vissza a szót Thury Zsuzsának: „Beléptünk a kávéházba. Az ajtóval szemközt, társasággal ült Sándor Kálmán, s mint később mondta, engem meglátva egymás után három dupla konyakot ivott. Römiz- tünk, változtak körülöttünk a kibicek, éjféltájt valaki snen-partit1 indítványozott. A kávéház mélyében összetolt asztalok körül elhelyezkedtünk, mellettem Sándor Kálmán. A játszmát másnap délelőtt tizenegy órakor fejeztük be. Tibor és Kálmán kísért az autóbusz-megállóhoz. A régi autóbusznak nem volt bezárható ajtaja, egy fémrúd emelkedett és zárult. Fent voltam már a kocsiban, ők ketten a járda szélén. Leszóltam Kálmánnak: — Nem jön? — Fellépett a már induló járműre. Tibor egyedül maradt a járda szélén, s kezét tördelve nézett utánunk. 201
