Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)
Levelek 625-859.
szerűsítheti a dolgokat, hogy Párizsban tartózkodtam 3 évig 1925-26-27-ben, és megvan még a személyi azonosító lapom. P S. Ezt egy barátom, Francois Gachot közvetítésével, diplomáciai futárcsomaggal küldöm, és arra kérem Ont, válaszát a Quai d’Orsay letéti irodájába adja le erre a címre: F. Gachot úr saját kezéhez a Francia Követségen, Budapest — elkerülendő, hogy a magyar hatóságok elfogják ezt a levelet. 'PL.- Pester Lloyd 1937. márc. 6.<----->1939- máj. 27. A külvilág történéseinek gondos mérlegelésével soroltuk ide Szilasi Vilmos keltezés nélküli válaszát; amely több szempontból is megérdemli a már egyszer alkalmazott „év levele” kiemelést. Jelentőségéhez, súlyához hozzá kell gondolnunk az elveszett előzményt is, Déry Tibor elkeseredett számvetését, amelynek végkövetkeztetése a haza elhagyása volt. Szilasi érvelésének hála, válasza meggyőzte az elkívánkozót arról, hogy íróként nincs választása: a megpróbáltatások ellenére nem szakadhat ki mestersége éltető közegéből, az anyanyelvéből. Ezt a körülményt számba véve: Szilasi episztoláját nemcsak az 1939-es év, de az ezt követő fél évtized egyik legfontosabb dokumentumának is nevezhetjük. 792. SZILASI VILMOS - D. T.-NEK 1939. máj. közepe *1 Kedves Tiborkám. Soká nem feleltem leveledre, mert nagyon elgondolkoztatott r nagyon elszomorított. Most sem igen tudok másról írni, mint a kérdés elvi oldalairól, melyek bizonnyal a legfontosabbak. A praktikus motívumokat úgysem ismerem, s így nem tudom őket megítélni. A kivándorlásról elvileg az a véleményem, hogy nem szellemi ember számára való, s csak végső szükség esetében, mint száműzésre szabad rákényszerülni. Az ember nem tudja elszakítani gyökereit. Kultúrája, hajlamai és főleg belső lehetőségei szerint egy szerves egészhez tartozik, melybe beleszületett, melynek nyelvéhez, gondolatvilágához és szükségleteihez kötve van, s melyen kívül nincsenek igazi konkrét feladatai. Magamra nézve is rendkívüli szerencsétlenségnek tartom a korai kivándorlást. Még akkor is az, ha a megmaradás az adott körben nyugtalanságokkal, üldöztetésekkel, sok minden nyomorúsággal van összekötve. Az élet semmilyen körülmények között nem gyönyörűség a produktív ember számára. De ha beletartozik akármilyen reménytelen és kilátástalan közösségbe, érdemes együtt élni vele és tűrni, amit tűrni kell. Aki oly nagyigényű feladatot vállalt, mint Te, annak a tűrést amúgy se lehet kikerülni. De együtt tűrni, együtt várni, egymásnak dolgozni, átvir189
