Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)
Levelek 625-859.
2 Hegedűs Lóránt (1872—1943) — politikus, író, a pénzügyi világ egyik vezető alakja 3 Herczeg Ferenc (1863-1954)- a kor hagyományos, „hivatalos” irodalmának kiemelkedő képviselője 1938. dec. 14.<---->1940. dec. 12. 767. FÜST MILÁN - D. T.-NEK 1938. dec. 21. SIO Déry Tibor író Úrnak Budapest X., Kőbányai Gyűjtőfogház Kedves Barátom, Lafécius Ernő! A művészetről pedig a következő ítéletet hozom: Villont olvasom mostanában, haj, haj, nem tréfa. A Faludy remek fordításával kapcsolatosan.' (A Tesx.d,mzr\t\im-fordítástól, apró hibáktól eltekintve el vagyok ragadtatva - a Tavalyi hó nem sikerült.) - Te, én már gyerekkoromban is foglalkoztam Villonnal, az egyetemen, s szinte beleszédültem, r most öreg fejjel még jobban! Rögtön meghozattam egy jegyzetes kiadását, sajnos, szinte érthetetlen, erre hamar egy magyarázatost... (Érdekes, hogy a vulgáris latint milyen jól értem, r a középkori franciát, akármilyen gondos vagyok is, nem tudom fölhasználni.) — Ne búsulj, pajtás, ő is börtönben ült, ne búsulj, pajtás. Te börtönlakó, figyelj ide. Richard Katz nevű, igen kitűnő német írónak olvasom egy útleírását.1 Biztos kezű, tud írni. Eszes fickó, impozánsan könnyed - no, szóval rendkívül tehetséges. Figyelj ide! Egy észrevételt vet fel a kínai rajzról. (Nem a japánról, ahogy ő írja, ezt kijavítom, a kínairól beszéljünk, mert az még lényegesebb.) Azt írja, nagyon helyesen: hogy a kínai tájkép néhány vonás, három-négy vonal az egész, „aber das sitzt",3 ahogy magát kifejezi. S mért fejez ki ez a három vonás mindent? Hogy lehetséges ez? Úgy, hogy a festő úr három évig gyakorolja, hogy melyik az a három vonás, amely egy tájékból mindent kifejez. Nagyon helyes beszéd. Mert mi az, amit biztos kéznek nevezünk? Az a kéz, amely mindig mindent agyonlő, s észre se veszed. A szíve közepén talál el mindent - nagyon helyes beszéd. S ehhez sok gyakorlat kell s az anyagnak teljes ismerete. Nézd: Vak erők hozták létre e világot s addig munkálkodtak egymás mellett és ellen, amíg olyasmi alakult ki, mintha törvénye volna (utólag!), mintha tervszerű volna. S ez az! Addig súrlódtak, amíg létrejött valami, ami egyedül csak így lehetséges! Van szerencsém tehát e szóval magyaráznom, mért írom már hétszázadszor ugyanazt a mondatot (s mondataimat) készülő kis művemben. Van szerencsém a figyelmedbe ajánlani. Barátod Október 163
