Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)
Levelek 625-859.
házasodván Cisszel Kesztyűs egyre többet ügyeskedik, míg végül a jól szituáltak síoktatásával és más szolgáltatásokkal el nem éri a munkássorsból kiemelkedő viszonylagos jólétet. Cisz közben évről évre gyarapodik, harminc-egynéhány éves korára molett, sorsával elégedett háziasszonnyá gömbölyödik. (Igaz, lányában látványosan reprodukálva ifjúkora szépségét.) A „fél szó”-val való operálás azonban nemcsak hozzáadást, hanem redukálást is jelent. Ez a legszembetűnőbben a mozgalom ábrázolásában érhető tetten. A harmadik kötet elején - a cselekmény szerint 1935 végén - még jelen van István elvtárs, a jövőbe vetett messianisztikus hitével és osztályáért vállalt önfeláldozásával (amely akár a szektás politika példájaként is felfogható). Magatartásával azonban kezd elszigetelődni a regény belső világában, de hozzátehetjük: az osztályharc élesedését megcáfoló külvilágban is, amelyben a Komintern VII. kongresszusa már reálpolitikát hirdetett meg. Mit tehetett szerzőnk ebben a helyzetben? A regényírók ősi fogásához fordult: hagyta, hogy betegsége végezzen vele. A mozgalom pedig nem gondoskodott utódról: néhány héttel később — a regényidő szerint 1936 februárjában — Rózsáné azt az üzenetet, illetve utasítást kapja: az egész Központi Bizottság lebukott, számolja fel annak irodáját és iratait. Ennek is van valós fedezete: 1932-ben, a „spicliválság” idején a rendőrség valóban sorra tartóztatta le a hazai pártvezetőket — kivéve azt az egyet, aki a hatóság beépített embere volt. De van közelebbi, szinte egyidejű párhuzam is: az imént említett VII. kongresszust követően a KMP egész - Moszkvában ténykedő - Külföldi Bizottságát leváltották, mert az Kun Béla direktíváihoz ragaszkodva nem vállalta az elfogadott népfrontpolitikát. (A Komintern átmeneti megoldásként új Külföldi Bizottságot nevezett ki a KMP élére, s székhelyét áthelyezte a Budapesthez földrajzilag közelebb eső Prágába.) S folytathatjuk a további - egyre fájóbb - negatívumokat. Péter, akinek — kezdeti vadsága és merev proliöntudata ellenére - a regény elején Déry szép sorsot, emberi kiteljesedést szánt, nyolchavi fegyház után teljesen kezelhetetlen lesz. Parcen-Nagy Lőrinccel nem találják meg a korábbi hangot, amely amúgy is éppen csak kezdett kialakulni. Az Országbíró utca soros tömegverekedésénél halálos sérülést szenved, s egy szanatóriumi éjszakát követően ő is eltávozik. A hagyományos regény mintáját követő zárófejezetben, amely az 1936 áprilisában lezárult regényidőt tíz évvel meghosszabbítja, megtudjuk mindenkiről, mi lett a sorsa az elmúlt évtizedben. Itt értesülünk róla, hogy Krausz Évi, akinek örömeit és önkéntes aszkézisét oly szeretettel örökítette meg a regény, 1938-ban pártmegbízatással Németországba távozott, s ott egy fegyveres összetűzésnél életét vesztette. S hasonlóan alakul Rózsáné sorsa is. A teljesített megbízatást követően a pártvezetés úgy dönt, túlságosan „lefeketedett”: családját is elvesztette, helyesebb, ha külföldre juttatják. Nem Szovjetunióként, Oroszországként jelöltetik ki a cél. Se Lenin, se 126
