Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)

Levelek 625-859.

Itt az idő, hogy érdemben szóljunk A befejezetlen mondat harmadik kötetéről, azokról a meglelt írói fogásokról és szerkezeti átalakításokról, amelyek hitelessé tudták tenni a befejezést.

Elsőként a hangvételre kell felhívnunk a figyelmet: arra a visszafogottságra, amely- lyel már a Ruffy Péternek adott interjújában is találkoztunk, s amely szinte ezópusi tapintattal csak érzékeltette a KMP megbocsájthatatlan mulasztásait. Például azzal, hogy nyílt kimondásuk helyett azt a politikai alakzatot, az 1937. április 15-én alakult Márciusi Frontot dicséri, amely zászlajára írta a KMP által mellőzött célokat. A demokratikus átalakulást meghirdető 12 pontjáról azt állítva, hogy jóval több, „mint aminónek alapítói és résztvevői szánták és gondolják. A magyar parasztság szószólójának nézik jellegzetesen, de politikai helyzetében túlnő ezen a szerepen [...], s a baloldali szellemi frontnak egy nagy hézagát tölti be, amelybe eddig - különböző okokból — semmiféle más párt vagy csoport nem állt be, vagy nem tudott beállni.” Értsd: azokat a célokat fogalmazta meg, amelyeket — Landler Jenő tíz évvel korábbi figyelmeztetései ellenére — a KMP következetesen elmulasztott. A legtöbb, amit Déry megenged magának, az az indulatos bevezetésben olvasható: „Azt hiszem, hogy a Márciusi Front az utóbbi évek újabb politikai alakulatai között az egyetlen, amelyben arcpirulás nélkül [kiemelés tőlünk] reménykedni lehet.” {Halál, 106)

E megnyilatkozásokat — az interjú mellé odatéve József Attila-nekrológját, amely a kommunista párt felelősségét úgy mondta ki, hogy annak nevét se említette — azért tartjuk központi jelentőségűnek, mert elárulják, hogy Déry milyen kínosan ügyelt a megfelelő „szó” kiválasztására, hogy „félszavak”, féligazságok helyett a teljes igazat mondja; hogy tekintetét ne csak a jelenre függessze, de a jövőt se tévessze szem elől.

A „fél szó” és az „egész szó” kimondásának vállalását a harmincas évek utolsó költeményeiben is kifejezésre juttatta: a kéziratban maradt Birtok ban, illetve az Újságban megjelent Mint elfelejtett fél szóban (1937. okt. 10.). Utóbbi akár a nagyregény befejezése, a „megtalált fél szó” programjaként is felfogható, amely teljessé, egésszé teszi a már korábban kimondottakat, szövegeiket lásd Kék, 187, 289Ez a „fél szó” a prózai alkotómunkában sokkal bonyolultabb, mint a fenti, kissé leegyszerűsített képlet. Van, amikor ténylegesen csak azt jelenti, hogy az író új vonatkozásokat fed fel az egyszer már érintett témakörben; így például a proletár hétköznapokat ábrázoló fejezetekben, amelyekben korábban helyet kaptak a szegénységet (erkölcsileg) idealizáló momentumok. A harmadik kötetben a társadalomnak ez a szelete szürkébb, mondhatni közönségesebb, s a túlhangsúlyozott proletár öntudat mellett és helyett felerősödik a munkásságot is átható ún. kispolgári magatartás, kevesebb osztályöntudattal, természetes önzéssel. Erezhető a fordulat Krausz Évi már említett Kocsomilla nevű barátnője esetében is, akinek mozgalmi zsargonja mögött egyre több a kicsinyesség és téves társadalmi helyzettudat.

Ennek a hangsúlyeltolódásnak leglátványosabb példája a korábban proletármadonnaként magasba emelt Cisznek, illetve a proliöntudattól duzzadó Kesztyűsnek az ábrázolása (aki burzsujellenességében jól elagyabugyálta Parcen-Nagy Lőrincet). Ossze125