Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)
Levelek 625-859.
A szerencse legalább ebben az ügyben rámosolygott: Pirandello és egy fiatal amerikai író, O’Hara regényeit kapta jutalmul a türelemért. Az eddigiek során nem időztünk hosszasabban a fordítások bemutatásánál. Ezúttal kivételt teszünk, mert, érzésünk szerint, mindkettő tanulságai beépültek Déry írásművészetébe. O’Hara Találkozásinak kopogós mondatai — fölös részletezés helyett — a tények egyszerű közlésére szorítkoznak, s ebben Hemingway prózájára emlékeztetnek. A felszín egy szokásos háromszög: férj, feleség és egy diszkréten meghúzódó barát. Nyomulása az adott pillanatban nem járna eredménnyel, mert Julien és Carolin kitűnően megértik egymást. A klub karácsonyi rendezvényén Julien - közvetlen indíték nélkül - előbb sörrel leönti, majd a poharat (a vetélytárs) Harry arcába vágja. Az indíték lényege: a sértett felfuvalkodott újgazdag, aki ezt a 24 ezer lakosú pennsylvaniai kisvárosban, Gibbsville-ben mindenkivel érezteti, ráadásul néhány hónappal korábban Julien arra kényszerült, hogy egy nagyobb kölcsönt vegyen fel tőle. A regény a továbbiakban Julien fokozatos elszigetelődését járja körül — a feleségtől a jó barátokig; az ok eléggé egyszerű: ilyen vagy olyan mértékben valamennyien függnek Harrytől, s nem mernek kiállni Julien mellett, holott a tett pillanatában lelkesen helyeseltek neki. Már csak egy lehetőség marad, az öngyilkosság. Illetve a lényeg: amit az elmondottaktól látszólag független zárókép rejt magába. A Gibbsville közeli Samarrában titokban találkozik két szerelmes. Az egyik Caroline nagy szerelme volt, a másikat Julien vette el majdnem feleségül. Beszélgetésükben szóba kerül a két távollevő, de csak az egyik beszélgető tud róla, hogy összeházasodtak. A tragédia híre egyikükhöz se jutott el. És csevegnek tovább a többi éppen aktuális témáról. Igen, ez már koncepció, meghatározó vonalakat húzhatunk tőle az egyéni sors jelentéktelensége vagy a protestáns eleve elrendelés tana felé. Háromszög a Pirandello-regény, A kitaszított vázának a kiindulópontja is. A színhely Dél-Szicília, ideje az iméntinél közel fél századdal korábbi: az 1890-es évek eleje. A társadalmi közeg is egészen más. Középosztály - kishivatalnokok, kisiparosok, kereskedők - helyett megmerevedett, feudális magatartásmintákat követő parasztok. Rocco rajtakapja feleségét, hogy levelezik egy városból jött széptevővel, Gregorióval (bocsássuk előre, teljesen ártatlanul). Mit tehet az évszázados elvárások nyomása alatt: elzavarja Mártát, vádjának alaptalansága fel sem merül benne. A hűtlen asszony megbélyegzésének következményeit Márta apja nem képes elviselni, szobájába zárkózik, magára veszi a szégyent, a megalázást, s ebbe belehal. Márta azonban nem törik meg, tanul és tanítói diplomát szerez. A kisvárosból kinézik ugyan, de végül Palermóban álláshoz jut. A sors úgy hozza, hogy itt ismét találkozik a jobb körökhöz tartozó Gregorióval, s ebben a környezetben bekövetkezik az, ami a háromszöget ténylegesen meg is valósítja (hiszen formálisan Márta még mindig Rocco felesége). Kapcsolatuk akkor bolydul fel, amikor Rocco megváltozik: belátja, hogy igazságtalan volt Mártához, újra szeretni, sőt tisztelni kezdi őt, önállósága és helytállása miatt. Rövidre zárva a kérdést: Rocco haldokló édesanyja ágyánál a házaspár ismét találkozik, s egymásnak nyújtják 101
