Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1927–1935 - Déry Archívum I/B. (Budapest, 2007)
276-624
337. DÉRY GYÖRGY - D. T.-NEK 1928. szept. 23. Georgi sorai elé még legalább három előzmény megemlítése kívánkozik. Az első a Mama levele, címzettje Tibor. Arról esik szó benne, hogy ismét nyugtalanító hírek érkeztek az akkor már a Nasici Rt. legnagyobb horvátországi telepén, Gjurgjenovacon ténykedő fiáról. Ezúttal azonban nem munkája ellen esik kifogás. Arról szól a fáma, hogy újra szerelmes, s hogy huszonnégy évesen nősülni készül. Tibor azonnal, de rögtön írjon neki, és beszélje le meggondolatlanságáról. A második levél, Tibor válasza, pedagogikus nyugtatgatás: az érzelem ebben a korban természetes, s az ifjút parancsszóval csak elvadítani lehet, próbáljon meg tapintatos lenni. A harmadikat, a Georginák szólót már nem szükséges részletezni. Herrn Tibor Déry Pr. Szilasi Feldafing bei München, Deutschland Gjurgjenovac, 1928. szept. 23. Drága Bubikám! Megkaptam leveledet és nagyon köszönöm neked. Már régebben akartam neked írni a dolgomról, de nem tudtam a címedet, mert mama azt írta nekem, hogy Olaszországba utaztál. El akarom neked most mondani őszintén és becsületesen az én gondolataimat és egész ügyemnek állását. A leányt Kertész Évának hívják, beregszászi, Bereg megye utolsó magyar főügyészének a leánya, az apja most ügyvéd és valami földbirtoka is van. Ennyit a külsőségekről. Évi az egyetlen leány és nagyon el van kényeztetve. És így annak ellenére, hogy én nagyon szeretem, és azt hiszem, ő is engemet, nem tudom elvenni addig, amíg nem tudok annyit keresni, hogy úgy élhessen tovább ameddig, ahogy mostanáig élt. Tudom, hogy ő nem szólna, ha le kellene mondania sok mindenről, de nagyon hiányozna neki. Ezt pedig nem akarom. Nagyon szeretem, és rettentően hiányzik nekem. Tiborkám, a házasságról szóló fölfogásodat helyesnek elfogadom, de nekem Évi úgy kell, mint a levegő, és tudom, hogyha mellettem lenne, energikus is tudnék lenni. Azonkívül itt van ez a rettenetes magány. Ezt az életet itten csak buta emberek vagy zsenik tudják elviselni. Én nem vagyok egyik sem a kettő közül. Közönséges átlagember vagyok, akinek szüksége van levegőre, életre és aki ezt az életet idegileg nem bírja ki. Nekem, Tiborkám, talán még a pechem is megvan, hogy nem tudom életcélnak látni azt, hogy valamikor igazgató lesz belőlem, nem tartom emberi életnek ezt a célt, ennek a célnak az elérését. Szeretnék valamit csinálni, amit értéket adna az életemnek, és tudom, hogy nincsen tehetségem hozzá. Szeretnék az Évivel emberi életet élni, de ezt csak akkor tudom megcsinálni, ha az anyagiak meglennének 71
