Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1927–1935 - Déry Archívum I/B. (Budapest, 2007)
276-624
tik hírnök csak a tragikus befejezés külső lefolyását mondja el. Evvel is hangsúlyozza a szerkesztés, hogy nem az adott lefolyáson van a hangsúly, hanem egy élő ember belső életén, amint a szűk kényszerűség elementárisabbá teszi megnyilvánulását. Ilont azonban a hírnök előadásából ismerjük meg igazán és először. Addig csak expositio, elbűvölő melegséggel ugyan és majdnem fö- lülmúlhatatlan gráciával. Mégis túl sok maradt erre a híradásra. Noha kétségben vagyok e ponton, mert viszont az epikusabb és részvétteljesebb lehetőség által, amit a híradás nyújt, Ilon alakja ki van emelve a szentimentalizmusból, és szimbolikus gazdagságúvá válik, mintegy a sorson kívül, és minden emberi institutio ellen harcoló könnyűség szimbólumává. Legzártabb és legbiztosabb szerkezetű Annie tragédiája. Annie mellett Vera, mint Iszméné Antigoné mellett; elbűvölő alak, a szív tiszta hangja, meleg, csak a káoszban kaotikus, önnön körében biztos és megcáfolhatatlan. Itt sikerült a milieu súlyos dörgését a líra majdnem elvesző könnyű kis hangjával túlhangozni. Vera levele, Vera megfutamodása, mely egy nagyobb feladat vállalása, Annie szigorú következetessége, mely aránylag a kevesebb ellenállás irányában történik, együtt megadják teljesen a lírai atmoszférát, mely a másik két tragédiában nem tökéletesen sikerült. Még így torzóban is mindhárom mű a legnagyobb megbecsülést kívánja, csak meg kell mondanom, hogy inkább a szándék váltja ki a megbecsülést, mint a megcsinálás. A mű még nem kész. Abban a stádiumban van, ahol még a tudatos és teljes megcsinálás erőfeszítése hiányzik. Nem állítom, hogy a szerző nem fordított elég munkát a megírásra. Inkább túlfeszítette és kimerítette szenvedélyét, és értelme nem tudta a kimerülést legyőzni. így nem tudok egyirányú véleményt mondani; a mű maga két lehetőség között ingadozik, s az egyes mondatok is a két téma különböző súlyaihoz alkalmazkodnak. Hol a mozgalom ábrázolását szolgálják, hol a hősök dramatizálását. Legotthonosabban a milieuben oldódnak fel. De a milieu ennél a témánál díszlet, kulissza, más feladatot nem szabad vállalnia. Az olvasó gyakorlatától függ, hogyan hat rá a mű. Ez arra vall, hogy a meggyőződés monomaniakus biztonsága hiányzik. Bennem nem hiányzik a benyomás, hogy majdnem remekmű sikerült. Mint legtöbb művednél, alig valami hiányzik hozzá. Talán csak a szándék tudatossága, mely nálad nem tudja a művet megelőzni, hanem akkor kell akcióba lépnie, ha az már egyszer meg van írva. Boldog volnék, ha epár megjegyzés arra segítene, hogy most még egyszer ne megírd, hanem megszerkeszd. Ezen segítési szándék folytán több a kritikai megjegyzés levelemben, mint az egyszerű elragadtatás kifejezése, s így a levél aránytalan. De maga, hogy írtam, bizonyítéka az elragadtatásnak. Mondanom sem kell, mennyire örültem, hogy megint olvashattam tőled. Sőt még egy egész, kerek, lezárt művet. Újra élveztem, hogy minden, amit csinálsz, mily közel áll hozzám, s hogy mennyire szívügyem minden dolgod, fejlődésed, befejezéseid. E kis mű is igazolja a nagy várakozásokat, amiket mindig hozzád fűzök. Azért várom türelmetlenül a híreket arról, hogy gondtalanul és zavartalanul tudsz-e dolgozni. Remélem, ősszel látjuk egymást. Minden jót, drága barátom, sok szerencsét ezen mű jövőjéhez, sok szerencsét jelenlegi munkádhoz. Nagy szeretettel és meleg örömmel ölel Vilid 1 Entwurf - terv, vázlat (nem.) 1932. dec. 21.<---->1934. jan. 18. 259
