Kovács Ida (szerk.): Minden másképp van. Karinthy Frigyes összes fényképe (Budapest, 2016)

1938-ban bekövetkezett halálakor Karinthy hirtelen támadt űrt hagyott maga után, gyászolta az író- és újságíró-társadalom, a kulturális közélet, az olvasók, sőt az utca embere is, aki korábban nap mint nap kíváncsian állt meg „Karinthyt nézni” a Centrál kávéház hatalmas üvegfala előtt. Karinthy Gábor e nem mindennapi népszerűségre utalva írja apja névtelen rajongóiról: „Egyikük-másikuk éveken át hordozta forró hálával a képét s emlékezett két szavára, amit akkor mondott neki, amikor a városszélén vagy egy mellékutcában véletlenül beszédbe elegyedtek [...] némelyik régi újságcikket őrizgetett tőle rejtett fiókok mélyén, egy mondat miatt, melyről úgy vélte, őneki szól, mint üzenet [...]. Emberi lénye [...] központ volt akarva is, és akaratlanul is, akiből szálak és sugarak indultak. S akiben egy hallatlanul sokrétű és sűrű hálózat futott össze. Gyönyörködött és gyönyörködtetett és gyönyörködtetni fog késő nemzedékeket is!”9

Vajon mivel magyarázható az író széleskörű ismertsége és személyiségének varázsa? Babits Mihály Karinthy-attitűdnek nevezi el e jelenséget, amely emberi és írói karakterét egyaránt jellemezte és az egyiket a másiktól szétválaszthatatlanná tette: „A kettő egy volt és együtt hatott. Karinthy író volt abban is, hogy írt és abban is, hogy volt.”10

Ha íróvá válásának eredőit kutatjuk, mozgalmas, szellemileg inspiráló környezetet látunk a felcseperedő Karinthy körül. Tudásszomját, kétkedő kíváncsiságát gyermekkorából hozta. Fantáziáját romantikus és fantasztikus regények táplálták, hatévesen képzeletben regényt szőtt az óriáshangyákról, olvasta az apja által kedvelt és felhalmozott vicclapokat, kamaszkorában ügyesen blattolt a zongorán, zengő hangon kívülről fújta Madách Tragédiáját, imádta Heinét, hallgatta apja és barátai filozófiai eszmefuttatásait, több kötet naplót, majd tizenhárom évesen regényt írt Verne, Swift és Jókai tudományos-fantasztikus írásainak modorában; izgatták a természettudományos kísérletek, újdonságok, nyitott volt és egész életében nyitott maradt kora technikai vívmányai, a repülés, a rádiózás, a filmezés iránt. 1931-ben Önarckép című írásában a hivatása iránti intellektuális elkötelezettség titkaiba enged bepillantást: „Egy gondolat vagy érzés vagy indulat, aminek nem tudtam végére járni. Egy mondat, amit nem tudtam magamnak úgy megfogalmazni, hogy véglegesen érvényes legyen. Lelkem tornagyakorlata, valami szép produkció [...]. Ezt hívják írónak, szellemi lénynek? Ha igen, akkor hatéves korom óta író vagyok.”11

Karinthy szépírói munkássága, ahogyan ebben az időben legtöbb pályatársáé, egybeforrt kenyérkereső foglalkozásával, az újságírással. Novellái, versei, regényei, irodalmi karikatúrái kötetben való megjelenésük előtt sokszor már napvilágot láttak valamelyik sajtóorgánumban. A legkülönfélébb műfajokban dolgozott; több mint egy tucat újságnak, hetilapnak írt tárcát, karcolatot, riportot, értekezést, jelenetet, krokit, humoreszket.

Jelen fényképkatalógus az eredeti fényképek mellett számos olyan sajtófotót tesz közzé - a teljes képanyag jóval több mint a felét -, amelyek Karinthy újságírói munkája hozadékának tekinthetők. Az itt sorakozó fotók adatainak tanúsága szerint Az Est, a Pesti Napló képes melléklete, a Színházi Élet, a Tolnai Világlapja és a Délibáb közli a legtöbb

9 Karinthy Gábor: Apámról. Szép Szó 1938. 26. sz. 12.

10 Babits Mihály: Karinthy, szellemidézés. Nyugat 1938. 10. sz. 235.

11 Karinthy Frigyes: Önarckép. In uő.: Naplóm, életem. Budapest, 1964, Magvető Könyvkiadó, 666.