Kovács Ida (szerk.): Minden másképp van. Karinthy Frigyes összes fényképe (Budapest, 2016)
Guthi Erzsébet, amikor először látta meg az akkor harmincas éveiben járó írót, túlságosan hétköznapi megjelenését raktározta el emlékezetében: „A valóságban pedig ilyen volt: nem magas, nem szép, szeme seszínű, tartása lompos, egészben gondozatlan, ápolatlan - semmi nemes veretű, semmi csillogás, semmi lángész. Kíváncsi, de tétova mosoly, szavaiban, lényében semmi mágnesesség, semmi lenyűgöző. [... ] alig néhány héttel később [...] megállapíthattuk, hogy lángészre jellemző tulajdonságok tekintetében a valóság messze túlszárnyalta elképzelésünket, hogy szavai lebilincselők, pezsdítők, lényéből igenis, mágneses vonzóerő árad, hamiskás mosolya megvesztegető [,..].”4 Tamási Áron az élete utolsó évtizedéből ismert Karinthy-figurát vetíti elénk: „Nagy, erős fején kissé ziláltan állott a sűrű haja, melynek egy-két tincse a homlokába lógott. A szeme kicsi volt, s a pillantása nagyon gyors, az arccsontjai erősek és a szája inkább duzzadt. Az ember nem nézte volna írónak, ha nem ismeri. Inkább hajóskapitánynak valami torpedórombolón, mozdonyvezetőnek esetleg, vagy dzsungelvadásznak.”5 Karinthy Ferenc apja alakját felvázolva laza öltözködését, rá jellemző különleges ruhaválasztási szokásait emeli ki: „A ruhája mindig gyűrött volt, vasalatlan, olcsó konfekcióöltönyök voltak. Ezen a téren különben szigorú elvei voltak: négy konfekcióruha annyiba kerül, mint egy angol szövet, ami hiába jó, négy ruha mégiscsak tovább tart, mint egy. Szerette a föltűnő színű ingeket, kirívó nyakkendőket, anyám gyakran korholta, hogy úgy öltözködik, mint egy öreg gigoló. Szívesen vett föl bordó inget sárgapettyes nyakkendővel, a divat követelményeivel nem sokat törődött, egyénien állította össze öltözékét.”6 Az 1937 augusztusában felvett, leghíresebbé vált portréjának (272. kép) elkészítéséről Devecseri Gábor számol be: „Az író két nappal Balatonra utazása előtt felment a Várkonyi Stúdióba. Senki nem hívta, minden bejelentés nélkül érkezett. Se szó, se beszéd, leült a fényképezőgép elé. Várkonyi Lászlónak, a fényképésznek azt mondta: - Nézze fiam, ne csodálkozzék azon, hogy most így, hirtelen lefényképeztetem magam. Mindenki azt állítja, hogy szép fiú vagyok. Hát valamivel csak ellenbizonyíthatom?! Egyszer s mindenkorra vegyék tudomásul, hogy csúnya vagyok, Karinthy Frigyes csúnya! Aztán megkérte Várkonyit, hogy beszéljen hozzá, mert már alig látott, s így tudott csak helyesen a lencse felé fordulni. Várkonyi beszélni kezdett, de Karinthy hirtelen lepisszegte, és minden átmenet nélkül a csillagokról kezdett mesélni. A csillagokról, amit már nem láthatott. Aztán elment, és két nap múlva meghalt.”7 Karinthyt 44 éves korában önmagáról, külsejéről faggatták. így nyilatkozott: „No mit mondjak még hirtelenjében a feltett kérdésre: milyennek látom magam? [... ] Ember vagyok, ragyogó, soha vissza nem térő, utolérhetetlen alkalom, végtelenbe ívelő esély, aminőt istenben sem ismert még ez a sok istent látott világ [.,.].”8 4 Egyfülü kosár. Karinthy Frigyes szerelmei. Irta és válogatta Fráter Zoltán. Budapest, 2007, Holnap Kiadó, 140-141. 5 Tamási Áron: Vadrózsa ága. Budapest, 1967, Szépirodalmi Könyvkiadó, 136. 6 Halász Péter: Szellemidéző beszélgetés Karinthy Frigyes fiával, Karinthy Ferenccel. Színház 1946. szeptember 11-17. 35. sz. 8. 7 Devecseri Gábor: Karinthy Frigyes hatvan éves. Magyar Rádió 1948. július 2. 27. sz. 11. 8 Karinthy Frigyes: Önarckép. In uő.: Naplóm, életem. Budapest, 1964, Magvető Könyvkiadó, 669. 4
