Maróti István (szerk.): Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

Lágymányosi istenek - VAJNA JÁNOS: Sorsocska. Randevú az örökléttel

„Nem szabályt sértek, magam alkotta szabályt teljesítek” - mondta Devecseri a kórházban írt könyvről.

Az életösztön, a betegség alkotta szabályt teljesített.

És - „A hasfelmetszés előnyei” szövegezési technikáját, jellegét, kompozíciós elveit értelmezve - ezt is mondta: „Nem medre van, hanem árterülete.” Szabatos, találó, árulkodó definíció.

A sekély, lomhán áramló, megrekedt vízen, a szemhatár végéig elérő, hul- lámtalan, széles árterületen, könnyen siklik le-föl, ide-oda a nehéz járású dereglye is.

Már pedig ő mindennap csónakázni akart. Le akarta írni, „bármit, bármivel összerántva”, amire aznapi erejéből futotta. Amit az állapota engedett, az aktuális kórházi élmény, a bevetődő látogatóval folytatott társalgás sugallt. Amit az adott pillanatban múltba néző, szeszélyesen működő emlékezete - a „Blow up” fényképészének filmkockáihoz hasonlóan - mind nagyobbra növesztett.

De azért mégsem teljesen koncepció nélkül fogott a könyvbe. És - kivált elveivel - nem a művészi alkotáshoz kellő jóérzés, a közlendő többértelműségéhez szükséges belső mosoly nélkül.

Viszonylag szerencsés órában kezdett az íráshoz. Az új év fordulója körül, amikor fájdalmai csökkentek, az érdeklődés személye, megnyilatkozásai iránt a tetőponton volt.

Kezdetben afféle reflexiókkal tarkított kórházi eseménynaplót képzelt el az „ Utazás a koponyám körül” mintájára. Azután, ahogy a szövegbe beszivárogtak az emlékek, elhatározta, hogy élete történetét is beledolgozza a műbe. Az egész életét, aminek fordulópontja, a vezérszólam: a „magasrendű munkaszerelem” tudatossá válása.

Elindulva a kórházi létből, onnan fölröppenve kívánt szétnézni egész életén, sőt az ösztönökben átmentett előzményeken, a pályát sok tekintetben eleve kijelölő családi, társadalmi viszonylatokon is. Útját a munka, majd ismét visszakanyarodva a szerelem vonalán akarta fölrajzolni, egészen huszenegy éves koráig, amikor összekerült élettársával, és együvé rendeződvén a dolgok, világossá vált életre szóló „házi feladata”. Onnan már a „jelzőkaróra” támaszkodva, egy fonalat követett volna; igaz: a gazdag és viszontagságos élet sok színében tarkálló, dús fonalat.

Ami és aki beleszólt életébe, arra mind emlékezni akart. Főleg verseire, „minthogy azok születésénél ő jelen volt” (ellentétben az irodalomtörténészekkel, akik át- meg átjárják a művet, „mint dinnyét a hangyák”, de a lényeg mel44