Maróti István (szerk.): Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

Lágymányosi istenek - VAJNA JÁNOS: Sorsocska. Randevú az örökléttel

E kötet második részében beszélgetés olvasható a matematikai-információelmélet felhasználásáról a verspartitúra kiteregetésében. Ha egy távirat terjedelmű verssor, vagy szakasz szólamait külön-külön egymás után leírjuk, fejtegeti a költő, „hát az elvezet Komáromtól-Pestig, ahogy Jókai mondta egyszer a regényeiről.”

Ez tagadhatatlan, már-már közhelyszámba menő igazság. De - bár a művészek ezt nem szívesen hallják, hisz nem ettől vers a vers -, az szintén igaz, hogy a költeményeknek többnyire van egy felszíni, elsődleges, táviratba foglalható mondandója is.

Az idézett „Egyébként csöndet!” című versnek az, hogy egy szeretett lény halkan, finoman húzta be a kórházi szoba nem kívánatos, gyötrő zajt ütő ajtaját, valamilyen fájdalmas, vagy örömös pillanatban.

A fizika, a biológia, a társadalom vastörvényeinek megjuhászítása, ha csak egy villanásra, egy kurta átmenetre is, a bántó nesz kiiktatása: ez a sorsocska. Vallása annak, hogy van némi erőtér, játéklehetőség, amelyen belül a jóakarat, a gyöngéd szándék kezessé teheti, humanizálhatja a világ és az élet rideg parancsait.

E hite vezérelte Devecserit, amikor ismerős és ismeretlen nénikék kezéből a csomagot kivette, és nyájasan szóval tartva hazáig kísérte őket, holott már csak keservesen tudta könnyeddé álcázni „gémlábának” lépteit. Ez adott erőt arra- mert szomorú egy rossz vígjáték, de vidám egy jó tragédia -, hogy boldogabbá, jobbá tegye, ha csak „egy egész picit” is fele- vagy negyede barátait, azokat, akiket a véletlen útjába terelt.

És akiket, éppúgy, mint azelőtt „kedves multinak” nevezett. Akiknek derűs arccal ő maga ment elébe, sokszor csak azért, hogy idejét elfecséreljék, frissen zsákmányolt pénzét bizonytalan határnapra kölcsönkérjék, bonyolult és kétes igazságú ügyeik intézésébe bevonják. Mert emberismeretét holmi furcsa restséggel - amiben önvédelem és filozófia keveredett - most még inkább elaltatta. (A pályatársakról már másként, differenciáltabban ítélt, jobbára a baráti szálak, a zegzugos múlt, a szakmai elvek szabta elfogultsággal.) De egyébként csak keveseket méltatott haragjára, akkor is javarészt érthetetlenül, hatod- vagy tizedrangú megfontolásokból.

Viszont az is igaz, hogy annál szenvedélyesebben. Most pedig a rossz előhírnökeként - a maga négy fala közt, a baráti hajlékokban, jóval gyakoribbá váltak irracionális - valódi, vagy vélt sérelmekből fakadó, de mindenképp túlzott- dühkitörései és ezek az apátia, a meglepő aluszékonyság riadalmas periódusaival váltakoztak. Szép arca ijesztő hirtelenséggel tudott elszürkülni, beszédes

40