Maróti István (szerk.): Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

Lágymányosi istenek - VAJNA JÁNOS: Sorsocska. Randevú az örökléttel

no meg túlságosan hiú - volt ahhoz, hogy megfáradását, közérzetének, kedélyének fakulását a távolabb állókkal észrevétesse.

De ez is csak része az igazságnak. A rosszat sugalló, baljós tünetek ellenére, amelyeket otthon, vagy bizalmas körben már csak nehezen tudott leplezni, a művész az övéinek és alkalmasint magának sem vallotta be, hogy állapota hanyatlik. A nyugtalanító jelek inkább arra serkentették, hogy akár arca verejtéke árán is (ami szó szerint értendő, sajnos) bizonyságot adjon tettvágyáról, lankadatlan életerejéről.

Ismerősei - a fél város - továbbra is okkal vélhették tehát örömtelinek a percet, amikor összetalálkoztak vele. A jó beszélgetésnek, vidám csattanónak, szikrát lobbantó bóknak, a kéretlenül is felkínált segítő szándéknak előre kijáró mosoly - amit meg is követelt, kevéssé törődve azzal, hogy az szívből jövő-e -, változatlanul jogos volt. Örökké sietségben, örökké elkésve, de azért ráérősen mindenki számára - hiánytalanul fenntartotta a hozzá fűzött képzeteket: Sugaras lénye, mondatainak füzértánca, szavajárásának scherzói, vallomásainak andantéi ezúttal is kielégítették az ismétlődésben is torz hétköznapoktól gyötört emberek forma- és dallamigényét, a lejtés és szabály szépségére áhító homályos vágyakat.

Vagyis: a nyilvánosság előtt nem tudott mássá lenni, illetve, ha úgy tetszik, játszotta tovább a magára mért szerepet. Ahol megjelent, jelenné lett a hellén világ, életre keltek az „édes dalnokok”, kivirágzott a mozarti harmónia, üde leleményeiben újra szólalt Karinthy. Maradt, mi volt: a Krúdy-figura, a „Pesti szívrabló”. És mindenekfölött - jellemző, kedvenc kifejezésének megszemélyesítője: a „sorsocska”.

Hogy mi volt Devecserinek a kívülünk és fölöttünk álló hatalom becézett, kicsinyített alakja, kitetszik ebből a könyvből. Egyik késői verse azonban - noha épp ott nem él a szóval - plasztikusan szemlélteti, meg is fogalmazza ezt:

Ki fékezi meg a bádogcsikó zörej-nyerüését ezüst-akarattal?

Csak az üvegkirálylány, kinek jóslata nem tapogatózó jövendölés, de biztonságos parancs: a fizika törvényei, egy egészen pici szabadságot élvezni, csöndesen és készségesen igazodnak hozzá.

39