Maróti István (szerk.): Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)
Lágymányosi istenek - DEVECSERI GÁBOR: Részletek a kórházi naplóból
Devecseri Gábor RÉSZLETEK A KÓRHÁZI NAPLÓBÓL Az idő árterülete S itt került sor arra is - jó néhány esztendővel később hogy ami odáig párhuzamosan mint kötelesség vagy szórakozás, mint időtöltés és törekvés, mint feladat és mint magam hiúságának kielégítése, mint ismeretszerzés és továbbadás eltöltött, birtokolt és birtoklódott általam - az most már végérvényesen és tudatom fogytáig egyetlen erős vonallá egyesüljön, aminek lényeges tartalma egyetlen szóval, a munkaszeretet szóval jelölhető. Vagy - nyelvünk csodálatos árnyalatgazdagsága jóvoltából - egy még pontosabbal, evvel: munkaszerelem. Mert ebben aztán minden benne van. Benne az a jóérzés, az a hasonlítha- tatlan, hogy az ember egyidőben azt végzi, ami számára és mások számára tes- tileg-lelkileg hasznos. S ha munkája olyan, ami érdeklődésének eleve megfelelt, akkor nemcsak hasznos, hanem élvezetes is. S mennél tovább míveli, annál jobban tudja, annál jobban megszereti, annál inkább magáévá teszi, és feloldódik, meg még erősebben önmagává szilárdul benne. Ügy emlékszem, épp abban az esztendőben, amelyről most szólni készülök, 1938-ban, beszélgettünk apámmal arról, mikor érzi magát az ember a legjobban. Együttesen jutottunk akkor az eredményhez, hogy legjobban a fövenyen vagy gyepen, jó úszás után elnyúlva, frissen fogadott és tartós napozáskor - de csak azzal a feltétellel, hogy éppen utána legyen valamely elvégzett munkájának. Ennek a feltételnek legszerényebb követelése, hogy az embert ne zavarja valami el-kell-végeznem, de halogatott dolga. Minthogy azonban vannak fokozatok, a jól végzett munka nemcsak a zavartalanságot biztosítja e pihenésben, hanem magához a lélekfrissítő testi-lelki energiát gyűjtő pihenéshez hozzá is járul. És akkor már csak egy lépés odáig, hogy maga a munka legyen a pihenés. Ez történt velem. Így napoztam én évtizedeket Homérosz mézcsurgató napja alatt. S ez Verőcén kezdődött, a strandon. Megírtam már, hogy mikor ott, fürdőnadrágban, kerti asztalnál, szépen, kényelmesen, élvezőén, néhány méterre a méltóságteljesen hömpölygő folyótól a homéroszi Dionüszosz-himnuszt fordítottam, akkor, anélkül hogy tudtam volna, életre szóló nagy vállalkozást kezdtem meg, olyat, amitől később már nem tudtam, de nem is akartam volna megszabadulni: a teljes homéroszi mű átültetését. 34
