Maróti István (szerk.): Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

A boldog költő - CSERNUS MARIANN: Perszeusz tükre

nám álságos tudatossággal úgy intéztem, mintha ki-kifulladnék közben, el-el- akadna a lélegzetem.

Mert a mi munkánk - mondjam így: művészetünk? - a mágikus mintha művészete, a leírt szavak láttatása, érzékeltetése.

Ez a mi tükrünk.

*

Gábor létezése valóságosan is a múlandóság cáfolata volt. Azért mondtam, hogy valóságosan is, mert hajlamosak vagyunk a költőben kettőt látni: az embert és a költőt. Nálam elválaszthatatlanul egy a kettő. így, ha nagyon filozofikusnak hiszem magam, eljutok Athénához, aki, mint tudjuk, útravalóul adja: „mert az egy több, mint a kettő. ”

Gábor ez az egy volt.

A kórházi ágyon is ez az egy.

Utolsó előtti percéig ez az Egy.

Búcsúzóul hadd törjek össze egyet a tükrei közül cserepekre, s engedtessék meg egy öreg barátnak, hogy egymásra szórja a cserepeket.

„ virág, ha egy napig van itt, egynap van itt örökké. ”

„Átváltozik a világ önmagává,

éggé magasodik az én.

Ott ülsz a tetején. ”

„Friss alma héjjának fényessége, bogár

hátának fényessége, gesztenye ragadós rügyeinek ragyogása ...”

„Míg lélegzet, addig vagy boldog; próbáld meg fuldokolva is. ”

„Ha csak egy szőlőlevelet sikerül megörökítened... „

*

266