Maróti István (szerk.): Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

A boldog költő - CSERNUS MARIANN: Perszeusz tükre

játszottuk a művet. Az összetákolt lócákon ültek: Babits Mihályné, Illyés Gyu­la és Flóra, Devecseriné Huszár Klára, a fűben, a földön pedig Örkény István és Déry Tibor és minden szüló'nk, akik még éltek akkor és a tanáraink is mind. Gáborra gondolok a kihajtott nyakú hófehér ingében; mindig hófehér, kihaj­tott nyakú ingben látom, pedig talán viselt olykor egyebet is barátságunk évti­zedei alatt .. Nagyon szerettem Athéna istennőt. Többször játszottam Athénát az Odüsz- szeusz szerelmeiben. Ezt a pajkos, vásott, alakot váltó, komor baglya és a ko­moly pajzsa mögött huncut-bölcs mosolyú istennőt, aki úgy ismeri az emberek titkát, mint a tükröt tartó megidézője: Devecseri. És többször lehettem A meztelen istennő Athénája is. Gábor nem láthatta már az én Athénáimat, az ő Athénáit. A színész néha társszerzőnek hiszi magát, de tudom, hogy nemcsak önhitt beképzelés, hiszen társszerzők vagyunk, ha be tud­juk hunyni mi is a szemünket és többet látunk, mint ami pusztán írva van. Ha látjuk a kihajtott nyakú fehér inget, vagy azt a kézmozdulatot, ami megáll a le­vegőben befejezés nélkül. És nekünk kell ezt a mozdulatot befejezni. Gáborról szólva beszélni kell még valamiről. Hiszen lehetne kiragadni mást is. De nekem az óramutató jut eszembe. Életünk nagy részét legtöbben az óra­mutatóra függesztve töltjük kénytelenül. De nem ő! Amulva és irigykedve néz­tem azt a szabadságot, amivel Devecseri létezett. Függetlenítve magát az idő kényszerpályájától. Ezért lehetett az Idő költője. A bennünk is élő, szabadon áramló időé. Ott ragadta meg az Időt, ahol éppen kedve szottyant. Idő-játék című remekében a futó másodperccel labdázik. Megpróbálja tetten érni, megmarkolni, megdicsérni, vádolja, kérdezi, marasztalja, elküldi. Egy sorban: a Mindenség az Időben. Nap - hold - csillagok Más sorban a Zene az Időben. Rángó húrok, döngő dobok. Huszonhárom sorban az életünk reggeltől reggelig az Időben. Az utolsó két sor pedig mint búcsú-lengetés a robogó vonat után: „... de mikor szárnya meg se lebben, akkor száll a legsebesebben. ” Emlékszem, amikor Gábor verseiből és drámáiból összeállított estemen ezt a verset mondtam, mint előadó, megkíséreltem egy-levegővel elmondani. És mivel tudtam, hogy ez technikailag szinte lehetetlen, nagy ravaszul, mondhat­265

Next

/
Thumbnails
Contents