Debreceni Boglárka (szerk.): Semmi mozdulat most. Mikszáth Kálmán összes fényképe, válogatott ábrázolások (Budapest, 2010)

Fábri Anna: „de mi ez valósághoz képest…” Mikszáth a fotográfiáról, a fotográfia Mikszáthról

is működik mint elbeszélő), hogy a művészi megörökítés legigazabb módja a bizonyos mértékű átköltés. Egy mégoly nagyszerű épület is holt tárgy - olvashatjuk a Jókai Mór élete és kora epilógusában mindig egyforma, változatlan, s egy fotográfia is megmutatja, milyen volt. Am az élő ember folyton változik, minden nap más-más, és mégis mindig ő maga az. [...] Mindezeknél fogva bátran ki lehet mondani, hogy a legszebb festéket az igazság adja a megörökíteni szándékolt archoz. Nem a fotográfus-féle rideg igazság, hanem a művész igazsága.

Talán ezért is ült ritkán a fényképész lencséje elé, talán a (kötelező) pózok elutasítása miatt is. Műtermi felvétel igen kevés készült róla, több mint négy évtized alatt alig tucatnyi.

Az 1890-es évektől inkább a fényképészek látogattak el hozzá, felkeresték budapesti és horpácsi otthonaiban, utánamentek a szobrászműtermekbe, s megörökítették modellként, elkísérték Fogarasra, választói közé, Szegedre, jubileumi ünneplésére, lekapták a képviselőház előtt a Sándor utcában. E műtermeken kívül készült képek zömén társaságban látható, többnyire fiaival, olykor feleségével is, alkalmi ismerősökkel nyaraláson, hivatalos kísérőkkel. Azok a képes hetilapok, amelyeknek az író rendszeresen dolgozott, a Vasárnapi Újság és az Uj Idők az 1890-es évektől amúgy is szívesen fényképeztették az írókat és más hírességeket otthonukban vagy „kinn az életben” - mintegy betekintést kínálva mindennapjaikba. Mikszáthról többször is közöltek olyan képet, amelyen fiai társaságában látható, szerető és elégedett apának látszik rajtuk, aki kedvvel hagyja magát gyermekeivel együtt fotografáltatni. A közönség bizonyára érdeklődéssel és rokon- szenvvel fogadta e felvételeket, hiszen így testi mivoltukban is megszemlélhette a Mikszáth fiúkat, akikről már annyi mindent tudott apjuk elbeszéléseiből. Az évek során valóságos ciklus kerekedett a róluk szóló megható és mulatságos, elgondolkoztató történetekből.

A hivatásos fényképészek mellett amatőrök is lekapták itt-ott. Kertben vagy teraszon, olykor terített asztal mellett, társaságban. Kevés ilyen képet ismerünk, ezek közül egy-kettőt bizonyosan Horpácson és egy korábbit talán Váchartyán- ban, Rudnayék kertjében vettek fel. Csak ennyi lenne az összes? Meglehet, de az is, hogy nem őrizte meg vagy nem kérte el a képeket, vagy csupán elkallódtak a halála óta eltelt, mindent felforgató száz év alatt.