Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)
Előszó. Avagy egy filológus dicsérete (Lengyel András)
Előszó Avagy a filológus dicsérete 1. A kötet, amelyet kezében tart az olvasó Tasi József (1939-1999) eddig könyvbe nem gyűjtött írásaiból válogat. Hosszabb-rövidebb dolgozatok ezek, van köztük szakfolyóiratban közölt tanulmány, s van napilapban publikált alkalmi cikk, összetartozásukat azonban mégsem valamiféle közreadói önkény adja meg. Valamennyi írás kitűnő filológus műhelyéből való, s ezek egybegyűjtve egymást kiegészítik és fölerősítik, túlmutatnak ön- magukon. Igaz, maga a szerző legfontosabb írásait már a József Attila könyvtára és más tanulmányok című gyűjteményes kötetében, illetve József Attila és a Bariba Miklós Társaság című monográfiájában közzétette, ez a mostani válogatás azonban kapcsolódik azokhoz, s kiegészíti azokat. Megmutatja, hogy Tasi József, bár elsősorban valóban József Attila- kutató volt, nemcsak kedves költőjéről tudott sokat, de a 20. századi magyar irodalom egyéb területein is tájékozott volt, s annak számos részletét a tőle megszokott filológusi erudícióval tárta föl. Itt tehát, József Attiláról írott könyveivel ellentétben, érdeklődése egyéb irányairól is képet kapunk. A könyv tematikája szerteágazó. A 20. századi magyar irodalom jónéhány jeles alakja föltűnik a lapokon, s az irodalom mellett alkalmilag a művészetek története is témaként jelenik meg. Sokféle érdeklődés találhat tehát itt tárgyat magának. A tematika gazdagsága azonban csak egyike a könyv jellegzetességeinek, s nem is a legfontosabb jellegzetesség ez. A földolgozás módja, a példaszerű filológiai megközelítés az, ami ezeket az írásokat egyedin, s amely igazi értéküket adja. Tasi József ugyanis egy nagyon ősi, de vitalitását korokon átívelve is megőrizni képes disciplina művelője volt: elsőrendű „nyomozó” filológus. Az irodalomtörténet-írás termékei, miként a tudományoké általában, ki vannak téve az idő hatalmának; ami ma újdonság, holnap már nem az, holnapután pedig már túlhaladnak rajta az újabb kutatások. Nem kivétel ez alól a filológia sem, de a filológia — amelyet Tasi József is magas szinten művelt — az irodalomtörténet-írás masszívabb, nehezebben meghaladható állagát alkotja. A romlékony s egyre inkább a piac szeszélyei szerint cserélődő alkalmi irodalmi teóriáknál ez az ágazat mindenképpen tartósabb eredményekhez vezető disciplina. A filológusnak is vannak, persze, efemer előföltevései, ő sem vonhatja ki magát az úgynevezett korszellem alól, de az adatszerű, tárgyi pontosság, amely minden filológiai elengedheteden föltétele, föléje nő az ingatag előföltevéseknek, a megközelítés konkrétságával korrigálja azt s egyben minden további értelmező munkának alapot ad. Mindenkor „szerényebb” ambíciójú, mint a teória, nem ígér „végleges” és „tökéletes” magyarázatokat, nem alkot évtizedenként új „paradigmákat”, ám amit ad, az pontos és konkrét akar lenni, s amikor a filológus jól végzi el feladatát, ez a gazdag, tárgyi adatokban megmutatkozó pontosság meg is valósul. A filológus így, betöltvén hivatását, forrása révén szinte észrevédenül önmaga esedegességei fölé nő: az anyag, amelyet föltár s amelynek immanens rendjét apró adatai sokaságával láthatóvá teszi, valami nála egyetemesebb és fontosabb megközelítését teszi lehetővé — mások számára. S míg az igazi, a nagy filozó-5-
