Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)
Ady Endrétől Pilinszky Jánosig - Hatvány Lajos és Németh László. Hatvány Lajos levelei margójára
hoz hasonlít, amelynek egy a középpontja, hanem inkább az ellipszishez, amelynek két középpontja van...”14 Hatvány — mint Bubernek írta — „javíthatatlanul” egybeforrott a magyarsággal. Mégis, Németh László finoman disztingváló kritikájára sértettként szisszent fel. O ugyan a kurzus konszolidáció elleni rémtetteit extra muros szemlélte, hatásukra azonban felbomlott a Komlós Aladár-féle „két középpont” közötti egyensúly és érzékenyebbé vált a zsidóságot ért sérelmekre. Nyílt levele további részében - melynek ismertetésétől eltekintünk — Hatvány Babitsot támadja, aki „kitalálta a felekezetek és fajok szerint való kétféle mérték szabadalmát”; Németh László pedig „a vérség tanítását hirdető Babits mellett fegyverhordozói szolgálatot teljesítő fiatal kritikus”, tehetséges pályakezdése után már írni sem tud, mióta „belekerült a Babits-i dialektikus próza halandzsás birodalmába...” A cikk végén Hatvány óva inti Némethet, hogy ha „a Baumgarten-hagyaték kamatait nem akarja a non ölet elv alkalmazásával elfogadni, úgy kritikusként nem szabad fajvédő szempontok alapján ítélkeznie. Németh László Hatvány „levelét” így kommentálja az Ember és szerepben: A támadás hozzám volt címezve, aki mint Baumgarten-díjas zsidópénzt vágtam zsebre szembeálltam a zsidó érdekkel, de azonkívül, hogy fordított sárga foltot varrt rám, volt egy fejtettebb célja is: a Nyugatra akarta rázúdítani jórészt zsidó előfizetőit. A cikk vége Ba- bitsra rúgott ki: tőle tanultam a zsidógyűlöletet, ő kezdte a forradalom után kitessékelni a zsidókat a magyar irodalomból, s most, hogy Ignotus örökébe ült, ő sugalmazta az ilyesféle cikkeket is.”15 A nyílt levélre Schöpflin Aladár válaszolt a Nyugatban: „Akad olyan támadó is — erről csak szégyenkezve lehet írni —, aki meg akarja mérgezni azt a falatka kenyeret is, melyet az alapítvány néhány szegénységgel küzdő írónak juttat, amikor úgy tűnteti fel a dolgot, mintha az évdíj ára az írói függedenség és meggyőződés feladása volna. Olyan etikából kiinduló elképzelés ez, amely csak megvásárolható embereket ismer.16 Németh László „válasza” a színfalak mögött zajlott le: visszaadta a Baumgarten- díjat: „én levelet írtam a tanácsadótestülethez, melyben gyászommal és vagyoni helyzetem fordulásával okoltam meg elhatározásom (az utóbbi annyira nem volt igaz, hogy gúnynak hatott) s a pénzt a segélyalapnak s a könyvtárnak ajándékoztam.”17 Fennmaradt Németh László 1930. május 8-án Babits Mihálynak írt levele is, melyben az író hangfogó nélkül említi a díjról való lemondás okait: „Hatvány cikkének igen kevés köze van elhatározásomban. A cikket nem olvastam, az embert rongynak tartom s csak nevetnék rajta, ha nem szegődne mögé az egész írói közvélemény rosszindulatú hallgatása. Meg kell állapítanom, hogy egyeden nyomtatott betű sem helyeselte rám eső választásotokat, amelyet mindenki meggyőződésem árának tartott.” Közli, hogy örül visszanyert írói szabadságának és levelét Babits iránti változadan szimpátiájának leszögezésével zárja.18 Tegyük hozzá: ez a szimpátia — Németh szeretetet és csodálatot emleget — valószínűleg ekkor kapta az első léket! 14 Komlós Aladár: Egy maeyarysidó irodalomtörténet Jelé. Libánon, 1936/1. sz. 6.1. 15112.1. 16 Schöpflin Aladár: Hajsza Babits Mihály ellen. Nyugat, 1930. máj. 16. 765.1. 17 Ember és szerep, 114—115.1. 18 OSZK Fond III/952.
