Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)

Ady Endrétől Pilinszky Jánosig - Hatvány Lajos és Németh László. Hatvány Lajos levelei margójára

A díjakat minden év elején — először 1929 januárjában — adta a Babits vezette kuratórium. Az évdíjak mellett lehetőség nyílt egy-egy író segélyezésére is. Németh László már 1929 augusztusában kapott — kérés nélkül — ezer pengő segélyt, amelyet azonban nyomban visszaküldött.10 A Baumgarten-díjat viszont — Basch Lóránt tapogatózó érdeklődés után - 1930-ban elfogadta. „Azt hiszem, én voltam az egyetlen magyar író, akitől ezt előre, külön megkérdezték. Nem ok nélkül. Akkor is éreztem, hogy nem szabad elfogadnom s máig is azt tartom írói pályám legcsúnyább botlásának, hogy elfogadtam” — írja az Ember és szerepben.™

Hatvány Lajos mindenesetre Németh László Baumgarten-díját is felhasználta, hogy a díjazotton keresztül a Kurátort megtámadja.12

Németh Lászlót antiszemitizmusban találta vétkesnek, pusztán azért, mert Gellért Oszkárról írt tanulmányában — elismerőleg — szólott a költő származásáról, illetve költészete származásának köszönhető pozitívumairól. „Alig van magyar költő - idézi Német- het Hatvány —, akit könnyebben fogadhat el a nagyvilág, mint őt. Azok közé a jó értelemben vett nemzetközi költők közé tartozik, akik a nemzeti irodalomnak is új ojtásai [...] Kommentárja: „Engedje meg, hogy az ön körülírásait elvessem s kereken kimondjam, ami az udvariasságok mögött lappang: Gellért Oszkár zsidószármazású ember.” Ez azonban — Llatvany szerint — nem derül ki a költő műveiből.

...Ö, az a kéziratcsonkító Tasner, „a legnagyobb magyar” titkára! Említettük, hogy Hatvány Adyval váltott leveleit bizonyos kihagyásokkal közölte, mintegy magának tartva fönn a „tasneri” — azaz cenzori — szerepkört.13 A párhuzamos tovább is vihetjük: Ady egy alkalommal kora Széchenyijének nevezte Hatványt: aki azonban — szerencsére — az eredeti leveleket nem csonkította meg! Adynak például ezt írta 1914 márciusában: „A hazafias versek közt is akadt olyan, ami az én internacionális, zsidó véremet megmozgatta.” 1927- es könyvében kihagyta az internacionális jelzőt. Egy másik leveléből (1913. szept. 1.) kihagyta az alábbi mondatot: „Jó zsidó sensatióéhségemet nagyon lecsillapította ez a nyár.” Az is érdekes, milyennek látta Ady — Hatványt: „Nincs bennem semmi irigyelt fajtád föl- séges kozmopolitizmusából, gyalázatosán s rögösen magyar vagyok, de ebben az első, és ez is valami.” 1913. május [Kiemelés: T. J.]

Hatvány tehát a tízes években még „internacionalista zsidó vérére” hivatkozott — 1930-ban az általa különben nem kedvelt Gellért nevében tiltakozott e „vád” ellen. Álláspontjának változását jól dokumentálja 1929. nov. 2-i levele Martin Buberhez, a kiváló filozófushoz: „Utam zsidóként, Önnel ellentétben, egy képzelt asszimilációhoz vezetett. Magyarnak éreztem magam, itt voltam otthon, magyarként írtam és agitáltam, míg tudtomra nem adták, hogy itt semmi keresni valóm nincs. Majd tízesztendős emigráció és egy undorító per, börtön és kiközösítés lett a sorsom. Mindazonáltal javíthatadan vagyok, és be kell vallanom, hogy egybeforrtam az országgal és az emberekkel.” [Kiemelés: T. J.]

E vallomást mintegy kiegészíti Komlós Aladár meghatározása a zsidó származású magyar író kettős indenütástudatáról: „Csak a legszimplább gondolkodás képzelheti, hogy egy lélek nem ragaszkodhatik egyszerre két közösséghez s, hogy a zsidó szolidaritás kizárja a magyarsággal való szolidaritást. A zsidó lélek a mértani idomok közül nem a kör"> I. m. 90.1 i' I. m. 96.1.

i2 [I látvány Lajos| Gombossy Sándor: Levét egy Baumgarten-dijashoz Századunk, 1930. máj. 278-284. 1. '1 Vö. Egy székely nemes... 9.1.-67-